|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 50 találat | lapozás: 1-30 | 31-50 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Luther Márton 2017. október 20.Arany és Luther Hunyad megyébenKeresztyén és magyar kultúránk két kiemelkedő személyiségét ismerhet meg egészen közelről október 24-én, kedden a dévai illetve vajdahunyadi közösség. Marosán Csaba színművész délben 12 órától a Téglás Gábor Elméleti Líceumban mutatja be Arany János ismeretlen arca című előadását Szémán Emese Rózsa rendezésében. Délután a reformáció 500. évfordulója kapcsán Luther asztalánál c. drámajátékra várja az érdeklődőket a fiatal színművész. A nagy reformátor életét munkásságát boncolgató előadásra délután 17 órától kerül sor a dévai Melite Gyülekezeti Házban. Ezt követően kedden este a vajdahunyadi református templomban is bemutatásra kerül Marosán Csaba egy személyes előadása Luther Mártonról. Gáspár-Barra Réka / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 26.Helytállás és hitvallás – interjú Tőkés LászlóvalA Fidesz–KDNP erdélyi európai parlamenti képviselője, volt királyhágómelléki református püspök szerint ugyanolyan elszántság kell a határon túli magyar közösségek autonómiaküzdelmében, mint amikor 1989-ben szinte esélytelenül fordult szembe temesvári gyülekezete a Ceauşescu-diktatúrával. A Figyelőnek adott exkluzív interjújában a magyar reformációról, az erdélyi ökumenizmusról, a román nemzeti kommunista titkosszolgálati szemlélet továbbéléséről, Brüsszelről és a székely lármafagyújtásról beszél. – Ez év október 31-én pont ötszáz esztendeje tette közzé Luther Márton a vallást, a hitéletet megújító tételeit. Ezt követően Zwingli és Kálvin is elindította mozgalmát, amely Magyarországon szintén hamar fogadtatásra lelt, a reformációnak még külön erdélyi magyar ága is kialakult, az unitarianizmus. A tordai országgyűlés 1568-ban, a világon elsőként törvénybe foglalta a vallásszabadságot, a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius egyház, illetve a magyar, a székely és a szász közösség egyenjogúságát. Ön szerint mi a reformáció legnagyobb értéke a magyarság számára? – A reformáció hozadékai közül a legfontosabbnak a magyar államiság folytonosságának a megteremtését tartom. Az ország háromfelé szakadásának idején Erdély lett a Szent István-i állam letéteményese. Első királyunk Krisztus nevében alapította meg a magyar államot. Fél évezreddel később, a reformáció szellemében alakult meg az Erdélyi Fejedelemség az unitárius II. János király (János Zsigmond fejedelem) vezetésével. Karakteresen magyar szellemiségben alakult tehát ki a Magyar Királyság utódállamának nevezhető Erdélyi Fejedelemség. Az ő uralkodása alatt tartott 1568-as tordai országgyűlés nemcsak Magyarország szempontjából, hanem nemzetközileg is komoly értékkel bír; a sajátlagosan magyar unitárius egyház megalapításával egyidejűleg a modern értelemben vett lelkiismereti és vallásszabadság előhírnöke lett Európában, megelőlegezve az ökumenikus keresztény törekvéseket. – Ekkor Európa nyugati felében még dúlt a vallásháború. – Igen, ezen időszakban irtották ki Franciaországban, Szent Bertalan éjszakáján a hugenottákat. Mi a vallásszabadság kihirdetésével előbbre jártunk. Emellett Erdély aranykorában, a XVII. században Bocskai, Bethlen, I. Rákóczi György fejedelem folyamatos harcot vívott a török uralom alatt megingott magyar államiság érdekében, valamint a Habsburg-elnyomás ellenében. A magyar reformáció így nagymértékben hozzájárult a magyar szabadságharchoz, s erre a magyar katolikusok is büszkék lehetnek, hiszen ugyanebben a korban Pázmány Péter volt a katolikus egyház megújulásának a vezéralakja. Ők voltak az egyházi megújulásnak, a nemzet megerősödésének a zászlóvivői. – Ezek a történelmi példák – illetve a magyar ökumenikus türelem – is közrejátszottak abban, hogy a román kommunizmus legsötétebb, magyarellenes időszakában Erdélyben a templom volt a legfontosabb hely, ahol az ember megélhette magyarságát. A másik felekezet istentiszteletein, miséin, rendezvényein is sokan részt vettek, hogy megerősödjenek magyarságukban. – Valóban. Én Kálvin alapművét, az Institutiót (a keresztény vallás rendszere – a szerk.) tartottam a kezemben, Luther szellemében hirdettem az igét, amikor a múlt század 80-as éveinek utolsó harmadában felléptem a temesvári szószékre, hogy a gyülekezet megélhesse a nemcsak tiltakozó, hanem a hitvalló, valami mellett kiálló szellemiséget. Lelki motiváltságunkban szerepet játszott ez a protestáns szellemiség. Az erdélyi tolerancia Temesvár szellemére is kiterjedt, így tudtak kapcsolódni hozzánk a forradalom előtt zsidók és görögkeletiek, valamint görögkatolikusok is, a város valamennyi nációját képviselő emberek. Visszatérve a reformáció ötszázadik évfordulójára, hadd tegyem hozzá, milyen csodája a Jóistennek, hogy amiképpen a reformáció utáni Erdély volt a Habsburg- és a török uralom alatt sínylődő Magyarország segítségére, most az államiságában erős, független anyaország segít bennünket, határon túlra került magyarokat. Akkor a magyar államiság volt a tét, most a külhoni nemzetrészek puszta megmaradása. Ezért harcolunk ebben a protestáns, kurucos szellemben. Nem véletlen, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett emlékbizottság olyan nagy hangsúlyt fektet a reformáció emlékévének Kárpát-medencei megünneplésére. – A protestáns lelkész bátorsága kellett ahhoz, hogy 1989-ben Temesváron kirobbanjon a romániai forradalom. Most erről, valamint az 1956-os magyar forradalomról tartott előadást az Egyesült Államokban, a reformátusok, kongregacionalisták által alapított Yale Egyetemen és a fairfieldi magyar közösségben. – Vannak helyzetek, amikor meg kell vallanunk a hitünket, amikor nem szabad hallgatni. Ezt nevezi a teológiai terminológia status confessionisnak. Ilyen volt Luther Márton számára a wormsi birodalmi gyűlés, amikor kimondta a császár és a rendek előtt, hogy „itt állok, és másképp nem tehetek”. Ezt tettük Temesváron, s ez érhető tetten 56-ot tekintve is, amikor a magyarság egy emberként kelt fel a szovjet elnyomás ellen. Kimondta a nemet egy ateista, kommunista diktatúrával szemben. Ez volt az üzenetem a Yale Egyetem rendezvényén. Igyekeztem jó hírvivője lenni a magyarságnak az angolszász egyházi világban, és úgy vélem, ez sikerült. – Romániában 1956-ban Temesváron és Bukarestben volt tüntetés, de az egész erdélyi magyarság körében nagy volt a szolidaritás, a diákok gyűléseket tartottak, szervezkedtek. Ezért a magyarországihoz mérhető terror vette kezdetét, melynek legalább százötven halottja volt, és több mint huszonötezer politikai indíttatású letartóztatásra került sor az 56-ot követő években. – Sajnos sokan még mindig nem tudnak erről, pedig több könyv is született róla, köztük Tófalvi Zoltán újságíró-történész tízkötetes műve. A román kommunista diktatúra újabb ürügyként használta fel 56-ot az erdélyi magyarság szétzúzására. Előtte, az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején felszámolták a Magyar Népi Szövetséget, beolvasztották a kommunista pártba. A magyar közéleti személyiségeket börtönbe zárták, élükön Kurkó Gyárfással, valamint más baloldali értelmiségiekkel és Erdély híres római katolikus püspökével, Márton Áronnal. Ekkor kezdték el fokozatosan felszámolni az erdélyi magyar iskolarendszert is. Az 56-ot követő megtorlássorozat volt a kegyelemdöfés. Lefejezték a magyar közéletet, kultúrát, oktatást, az egyházakat. Az erdélyi magyarság ezt a veszteséget azóta sem tudta kiheverni. A leszámolás legszemléletesebb eseménye Kádár János pártfőtitkár 1957-es bukaresti és marosvásárhelyi látogatása volt, ahol teljesen kiszolgáltatta az erdélyi magyarságot a román nacionálkommunistáknak. Ceauşescu hatalomra kerülésével még sötétebb évek következtek. Abból az időből hitvallásban és kiállásban Márton Áron katolikus vezető áll hozzám a legközelebb, aki felekezetre való tekintet nélkül védte a magyarság érdekeit, minden magyart, de a román görögkatolikusokért és a kollektíven megbélyegzett erdélyi németekért is kiállt. Nem véletlen, hogy Erdélyben a reformátusok, katolikusok, evangélikusok, unitáriusok vállvetve harcoltak a kommunizmus idején az elnyomás ellen, s a jogainkért való küzdelem a rendszerváltás után is folytatódott. – Ahogy a kommunizmus idején elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatá-sáért, a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosítása ellen vagy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megszüntetése miatt is együtt lépnek fel. Romániában nem szűnt meg a jogfosztásra való igyekezet, állandó elem a magyar autonómiatörekvéseket támadó magatartás, a magyar veszéllyel való riogatás. Önt pedig megfosztották attól a magas állami kitüntetéstől, amelyet 89-es forradalmi tevékenységéért kapott, mert szóba hozta Tusnádfürdőn, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi státust az erdélyi, székelyföldi magyarságért, ahogyan azt Ausztria tette a dél-tiroliak esetében, s aminek az eredménye az észak-olaszországi régió jól működő autonómiája. Bíróságon támadta meg a kitüntetés visszavonását; tavaly novemberben elvesztette a pert, de az indoklást tizenegy hónapja nem küldték meg, pedig ez kellene a fellebbezéshez. – Éppen most tettem panaszt a román Legfelsőbb Bírói Tanácsnál emiatt Kincses Előd ügyvéddel, aki már 1989-ben is engem védett. Még van egy jogorvoslati perem Bukarestben, mert az Antena 3 hírtelevízió egy három évvel ezelőtti adásában elvitatta a temesvári forradalomban vállalt szerepemet, és a műsorban többen – köztük volt securitatés (kommunista titkosszolgálati) főnökök – hazaárulónak és magyar kémnek neveztek. Tudomásul kell venni, hogy Romániában még mindig erős pozíciói vannak a volt titkosszolgálatnak, és ez az elmúlt 27 év történetét is átszövi. Ez a mentalitás máig meghatározó. Amikor megkaptam az állami kitüntetésemtől való megfosztásom indoklását, olvashattam a szakállas szekus érveket, hogy el akarom szakítani Erdélyt az országtól, hogy magyar irredenta és románellenes vagyok, aki veszélyezteti a társadalom békéjét. Lényegében tehát változó formában ugyan, de továbbra is érvényben van az a román nemzetstratégia, amely Trianon után Erdély elrománosítását, Ceauşescu diktátor szavaival élve homogenizálását tűzte ki célul. Ez a nemzetstratégia átitatta az egész társadalmat, ezért bármikor be lehet dobni a magyar kártyát: a nemzetféltés a gazdasági nehézségeket is felülírja. A többségiek oldaláról ránk zúduló gyűlöletbeszédnek csak az őszinte román–magyar párbeszéd, a történelmi megbékélés tudna véget vetni. – Ön több ízben szóvá tette a Szerbiában, a Timok völgyében élő románok (vlahok) helyzetét, mert őket a vajdasági románsággal ellentétben csak nemrég ismerték el kisebbségnek, nincs anyanyelvi iskolájuk, templomi szertartásuk. De szólt a bulgáriai vagy az ukrajnai románok érdekében is. – Én az anyaország természetes védelmét kívánom a határon túli románoknak is, és ahányszor csak lehetőségem adódik, mindig kiállok a kárpátaljai vagy a bukovinai románok jogaiért is. Az ukrán oktatási törvény most éppúgy hátrányosan érinti őket, mint kárpátaljai nemzettestvéreinket. Nem mérek kettős mércével! Eddig az volt az érzésem, hogy a románoknak nem olyan fontos a 400 ezer fős ott élő közösség, mint nekünk a 150 ezres kárpátaljai magyarság. De most úgy tűnik, elindult valami, és közös pont lehet a magyar–román viszonyban. Mi megadjuk a tiszteletet a szomszédos nemzeteknek, de ezt fordítva is elvárjuk. – A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az idén is megszervezi október 29-én este Székelyföld történelmi határainak a kivilágítását. Őrtüzeket gyújtanak az auto-nómiáért. Ön most is ott lesz? Ön szerint a katalán függetlenségi népszavazás miként hat a székelyföldi törekvésekre? – Természetesen ott leszek. A katalóniai helyzet nem tesz jót nekünk, mert felerősíti azok hangerejét, akik az autonómiában eleve szeparatizmust látnak, és Skóciára vagy Katalóniára utalva rajtunk verik el a port, holott az erdélyi magyarság nincs abban a helyzetben, hogy összemérje magát ezekkel a példaesetekkel. Rendszeresen deklaráljuk, hogy nem akarunk függetlenséget, de úgy tesznek, mintha nem hallanák. Azt kellene észrevenniük, hogy mi vezetett el idáig Katalóniában, és mi miért jutottunk el odáig Erdélyben, hogy ilyen elkeseredett módon kiállunk az auto-nómia mellett. Azért, mert ez a megmaradásunk feltétele. Példaértékű ebben testvérszervezetünk, a Székely Nemzeti Tanács politikája, mert noha az EU-s nagypolitika viszonyrendszerében szinte eszköztelenek vagyunk, nem látunk más alternatívát, csak azt, hogy kivívjuk az önrendelkezésünket, számunkra ez létkérdés. És hasonló módon cselekszik az általam létrehozott Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is. – Az EMNT, amely nemrég jelentette be, hogy mintegy 250 ezer honosítást, magyar állampolgársági ügyet segített elő, alig tíz napja Kolozsváron megerősítette szövetségét az SZNT-vel. – Igen, együtt integrált autonómia-képviseletre törekszünk. Külön-külön nem megyünk semmire. Ilyen szempontból jól jön az önállósági törekvések összehangolásával foglalkozó magyar miniszterelnöki megbízott, Szili Katalin közvetítő szolgálata is, olyannyira, hogy az utóbbi időben még az RMDSZ-szel is asztalhoz ültünk. Ha nem sikerül a szövetség 90-es évek eleji indulásának a szellemében összefognunk, akkor autonómiatörekvéseink szétforgácsolódnak, politikailag súlytalanokká válnak. Mert nem lehetséges az, hogy kijön Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Brüsszelbe, később Izsák Balázs SZNT-elnök, majd Pásztor István, a VMSZ vezetője a Vajdaságból, utána pedig Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának irányítója, valamint Brenzovics László Kárpátaljáról, és ott vagyunk mi, az Európai Parlamentben tevékenykedő nemzetpolitikusok, s külön malomban őrlünk. Ha nem lépünk fel összehangoltan ebben a kedvezőtlen politikai és kisebbségjogi környezetben, nincs esélyünk. Ezért mindent meg kell próbálnunk, hogy változtassunk Brüsszel hozzáállásán. Itt van az Európai Bizottság (EB) által befogadott kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés, a Minority SafePack, amelyhez Európa-szerte gyűjteni kell az egymillió aláírást. És ott van még az SZNT-nek az európai nemzeti régiók védelméről szóló kezdeményezése, amely miatt perben áll az EB-vel. Az EP kisebbségi frakcióközi bizottságának a képviselőivel együtt át szeretnénk ültetni az unió jogrendjébe az Európa Tanács kisebbségvédelmi rendszerét. – Mit fog mondani a székelyeknek vasárnap este, a lármafagyújtáskor? – Ugyanazt, mint a Ceauşescu-diktatúra idején, 1989-ben Temesváron, amikor úgy tűnt, hogy semmi esélyünk nincs jogaink, szabadságunk kivívására, s mégis belevágtunk. A román nacionál-kommunista apparátus célja elhitetni: úgy sincs esélyünk, s a jelenlegi magyar kormányt megelőzők némelyike ugyanezt a kishitűséget táplálta. Ha állandóan Brüsszel egét kémleljük, és azt a szomorú következtetést vonjuk le, hogy egyetlenegy migráns emberi jogai jobban foglalkoztatják őket, mint egy több százezres őshonos nemzeti közösség sorsa, akkor én is szegre akaszthatnám a palástomat. Ha sok minden nem is kedvez nekünk, meg kell találnunk az áttörési pontot, ahogyan más európai kisebbségi nemzeti közösségek is kiharcolták a megmaradásukhoz szükséges autonómia valamelyik formáját. Politikai elszántságra van szükség, ezt vállalni kell. NÉVJEGY Kolozsváron született, 65 éves, nős, három felnőtt gyermeke van az első házasságából, két kiskorú a másodikból 1975-ben lelkipásztori diplomát szerzett a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben 1975 és 1984 között segédlelkész Brassóban, Désen 1984-ben az állami és egyházi hatóságokkal szembeni ellenállása, kritikai tevékenysége miatt kizárják a papság köréből, két évig munkanélküli 1986-tól temesvári lelkész, az egyházi állapotokat és a romániai falurombolást bíráló megnyilatkozásaiért a kommunista hatóságok zaklatják 1989-ben a hatóságok pert indítanak ellene, megfosztják szószékétől, a szilágysági Menyő faluba száműzik, a kilakoltatás ellenében hívei és a hozzájuk csatlakozó temesváriak megmozdulása robbantja ki a forradalmat 1989 decemberében, 1990 elején a Romániát vezető Nemzeti Megmentési Front tagja 1990 és 2009 között a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke 1990-ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapító tagja, 2003-ig tiszteletbeli elnöke, 2012-ben kilép a szervezetből 1999-ben megalapítja a Partiumi Keresztény Egyetemet, azóta is tanácsi elnöke 2003-ban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alapító elnöke, többször újraválasztják 2004-től a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács alapító elnöke 2007-ben függetlenként, 2009-ben az RMDSZ–EMNT listavezetőjeként, 2014-től pedig a Fidesz–KDNP listájáról jut be az Európai Parlamentbe, amelynek 2010 júniusától 2012 februárjáig egyik alelnöke Számos díjat, kitüntetést kapott, több külföldi egyetem díszdoktora, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje és a Magyar Becsület Rend birtokosa Magyarul és több idegen nyelven megjelent könyvei ellenállási tevékenységét, nemzetpolitikai és egyházi írásait, elemzéseit foglalják össze Moszkovits János Megjelent a Figyelő (Budapest) 2017/43. lapszámában. figyelo.hu 2017. október 27.Vértanú lelkészek az elmúlt századbanA XX. század magyar református lelkészvértanúiról szól a Mártírok Százada című könyv, melyet első alkalommal a nagyvárad-újvárosi református templomban mutattak be. Tőkés László püspök, EP-képviselő hirdetett igét. Sándor Lajos lelkipásztor köszöntötte vasárnap délelőtt az egybegyűlteket, majd Tőkés László hirdetett igét; kitért az 1957 évi szilveszter előestéjére, amikor a budapesti Országházban huszonhárom papi személy ünnepelt, s némelyikük kitüntetést kapott az államelnöktől az „ellenforradalom során tanúsított bátor helytállásért a népi hatalom mellett” – közben pedig, a siralomházban Gulácsy Lajos levéli lelkipásztor számlálta hátralévő óráit. Akárcsak a Pilátus elé állított Krisztus, akit a főpapok adtak halálra és a világi hatalom sem kegyelmezett neki, vagy a tanítványok, akiket a tanács elé állítanak a mindenkori hatalom kollaboránsai, papok és írástudók. Hasonlóképpen Luther Márton, aki az 1521 évi birodalmi országgyűlésen kell számot adjon tanításáról, s V. Károly pallosa leng a feje fölött, vagy Mózes, amikor a Fáraóval szemben kell fellépjen, Dániel próféta a tüzes kemencében, vagy az oroszlánveremben – a helytállás megannyi példája, akárcsak a papok, akik életükkel és szabadságukkal fizettek azért, mert magyarok és reformátusok: Márton Áron, Ravasz László, Mindszenty József, Sass Kálmán – és még sorolhatnánk. A legnagyobb kihívás De az még csak hagyján, hogy szembeszállnak a hatalommal, a legnagyobb kihívás az, hogy hogyan állnak meg Isten színe előtt és hogyan tudnak megfelelni saját lelkiismeretüknek, hangzott el. Tőkés László arról is szólt: a napjainkban üldözött keresztyének száma meghaladja a Római Birodalomban üldözött őskeresztyénekét, s az európai szekularizáció világában egyre kényelmetlenebb keresztyénnek lenni. Megemlítette a temesvári eseményeket, melyek során ő maga is helytállt a hatalommal szemben, de az ige, miszerint Istennek kell inkább megfelelni, hogy nem az embereknek, feljogosítja a hívő keresztyént, hogy ellen álljon az istentelen hatalomnak. Dr. Békássy N. Albert emeritus gyermekgyógyász tanár, a Mártírok százada című könyvet megjelentető Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat elnöke a szervezet megalakulásáról szólt. Mint elhangzott, Ravasz László, az Egyetemes Konvent lelkészi elnöke 1944-ben azzal a küldetéssel bízta meg vitéz Nagy Sándort, a Konvent titkárát, hogy szervezze meg a nyugatra menekülő magyar reformátusok lelkigondozását. A szervezet 1957-ben függetlenítette magát a Magyarországi Református Egyháztól – miközben az anyaországban az Állami Egyházügyi Hivatal dicstelen működésének ideje, majd az 1956-os forradalom megtorlása következett. Amint a későbbiekben elhangzott: azok, akik a Kárpát-medencéből elvándorolnak, nem mindig érkeznek meg magyar református egyházi múltjába tudatosan kapaszkodó közösségeikbe, s az elvándoroltak nagy része aligha tér haza. A NYEMRLSZ feladata: református értékeink megőrzése és továbbvitele. Évente szerveznek hittudományi tanácskozásokat neves előadókkal, s a most megjelentetett kötetben első alkalommal állítják össze a Kárpát-medencei vértanú lelkészek névsorát. A 220 oldalas kötet első alkalommal dokumentálja a vértanúságukat – délvidéki, kárpátaljai, anyaországi mártírokét. Özv. Lázárné Zahn Dalma-Enikő lelkipásztor, a szervezet lelkész elnöke, nürnbergi református lelkipásztor tevékenységeikről szólt, arról, hogy közreműködésükkel nyolcvan gyülekezetben szól magyarul az ige – a párizsi gyülekezetnek például húsz éve nincs lelkipásztora, de az ige magyarul szól náluk is. Nincs ára Orosz Otília kántornő alkalomhoz illó dalokat adott elő, majd vitéz Bereczki András nyugalmazott lelkipásztor, a szolgálat örökös tiszteletbeli tagja, a kötet szerkesztője emlékezett vissza Váradon eltöltött éveire, amikor hosszú éveken át a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egyházi sajtójának „kis csavarjaként” dolgozott. Egyúttal hírül adta: Münchenben, Malmőben, Londonban van református gyülekezet. Tőkés László kihangsúlyozta: az elvándorlás nagy gond, s az elvándoroltak egy része okkal ment el és biztos, hogy élő lelkiismerete volt, „az elvándorlók másik része azonban eltűnt a nagy nyugati temetőben”. Mint megtudtuk, a kötet ezer példányban jelent meg, nincs ára, de jelképes adományokat elfogadnak – az összegyűlt pénzből egy magyar mártír emlékére állítanak majd emlékművet Németországban. Neumann Andrea / erdon.ro 2017. október 30.Hitvalló nappal zárta a reformáció emlékévét a Székelyudvarhelyi Református EgyházmegyeBocskai István fejedelem szobrának leleplezésével és faültetéssel avatták fel Felsőboldogfalván a Reformációi emlékparkot, majd az udvarhelyi belvárosi református templomban úrvacsorai istentiszteleten adtak hálát a reformáció emlékévéért a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye hívei és vendégeik. Sűrű sorokban érkeztek szombaton az egyházmegye kis és nagy gyülekezeteinek képviselői a felsőboldogfalvi református műemlék templom körül kialakított Reformációi emlékparkba. Nyitányként elhangzott a 90. Zsoltár majd Reményik Sándor Csendes csodák című versét szavalta el Lajos Ágnes. Munka, melléállás Eddig ha elmentek is az átutazók a műemlék templom mellett, most munkával, melléállással új megvilágításba került, és megállásra késztet – összegezte Moldovan Radu helyi református lelkipásztor. A közösségi térbe érkezőt a nagy tettekről való elmélkedésre hívják a pannókon összefoglaltak, és végigkísérik a reformáció európai, magyar és erdélyi évszázadain. Ugyanakkor bepillanthatunk általuk a reformátorok és az erdélyi református fejedelmek életútjába. A szövegek létrehozásában közreműködött Bekő Anna, Benedek Tünde, Capcalo Dániel, László László, Fehér János, Sógor Géza, Magyari Hunor és Magyari Tünde – hangzott el az avatón. A munka nem ért véget, a gyepesítés tavasszal folytatódik, és két újabb szobor elhelyezését is tervezik. Az emlékpark feladatot is jelent: továbbvinni a reformációi örökséget. Reformációi mérföldkövek Dr. Bekő István Márton székelyudvarhelyi lelkipásztor címszavakba és lelkesítő gondolatokba foglalta mindazt, amire rátekintettek és amiért az 500. jubileumi évben hálát adtak: a világot megváltoztató reformációért. Kiinduló dátuma 1517. október 31-e volt, helyszíne a németországi Wittenberg, személye Luther Márton, irata a 95 tétel. „A reformációt Isten Lelke továbbvitte. Ezért aki Luthert mond, Kálvint, Zwinglit és Bullingert is mondania kell. Aki Wittenberget emlegeti, nem feledheti Genfet és Zürichet. A reformáció megváltoztatta a magyarságot. Történelmet és jövőt formáló tényező lett a bibliás és zsoltáros hit – mondta Bekő István Márton. Történelem, nyelv, hit, kultúra, felemelkedés, jelen és jövendő, mindezek együtt benne vannak a reformációban. Az esemény és annak hatása összetartozik: megújította a 16. századi egyház hitbeli és teológiai életét, és évszázadokra meghatározta azt. Isten igazságosságának gondolata hozzájárult a felszabadulás, a megbocsátás és a kegyelem átéléséhez, amely teljes mértékű hitbeli-lelki változást eredményezett. A reformáció eredményezte az egyén Isten színe előtti személyes felelősségvállalását. Az egyetemes papság elve kihatott a kegyességre, az oktatásra, a politikára, a családra és az egyén életének változására. A Biblia kiemelt helyre került. Már nem pusztán forrása a kegyes életnek, hanem egyben mérőzsinór az egyház és hívő számára, hogy hite és cselekvése megfelel-e küldetésének.” A bibliafordítások által a reformáció alapvetően hozzájárult a nyelv alakulásához, ezért nyelvesemény is. Továbbvinni Teljesen új, bibliai alapú egyházszervezet jött létre. Az iskolák alapítása is elválaszthatatlan a reformációtól. A reformáció mentén államszövetségek alakultak, amelyek egymás segítségére siettek veszedelmek és háborúk esetén. Hathatós politizálást és választ eredményezett az Oszmán Birodalom terjeszkedése idején. A református hit megtartó erőnek bizonyult a megszállások ideje alatt. „Magyarság és erdélyi lét tekintetében bátran állítjuk, hogy a reformáció egyházai mindenkor a nép megmaradásának szolgálatában álltak. Mit kezdünk ezzel az örökséggel ma? Amiképpen az egykoron megreformált keresztyén hit választ adott az emberek kérdésére és bibliai megoldást nyújtott égető problémáikra, azonképpen ma is. (…) Hűek maradunk a Krisztusban megjelent örömhírhez, a bibliai alapokhoz, és folyamatosan meg akarunk maradni és megújulni azon az örökségen, amelyet elődeink nekünk hátrahagytak. Alázatosan kérünk Istentől további kegyelmi időt és jövendőt e népnek. Mert tudjuk, hogy ma is igaz az apostol vallomása, amely Bethlen Gábor hagyatéka s egyházunk jelmondata: ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Szoboravatás A visszaemlékezés után Farkas Balázs szavalt, majd Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke összefoglalta a jubileumi év lelki és hitéleti megvalósításait. Együttléteinkben erő van – nyomatékosította. A múlt és jövő határmezsgyéjén a park- és szoboravató áldásban kérte, tegyünk tanúságot a szüntelenül Istent kereső lelkületről. Majd az egyházkerület és az egyházmegye főgondnoka leleplezte Bocskai István szobrát, Zavaczki Walter Levente székelyudvarhelyi művész alkotását. Zilinszki Nóra éneklése után köszöntőbeszédek hangzottak el. Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Erdélyi Osztályának vezetője a kilencszáz éves templom udvarának csendjében a reformáció öt tétele alapján az önmagunkra találást emelte ki. Nem a bezárkózás, hanem a jelenlét és a közösség felemelését jelentő cselekedetek teszik múlhatatlanná azt, amit elődeink megteremtettek. Köszöntőbeszédet mondott továbbá Dézsi Zoltán egyházkerületi főgondnok, Sándor József polgármester, Verestóy Attila szenátor, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja és Borbély István, Felsőboldogfalva község alpolgármestere. Örömlakoma A Református Diákotthontól az egyházmegye új zászlaja alatt vonult a sokaság a székelyudvarhelyi belvárosi református templomba. Az úrvacsoraosztásos istentiszteleten közreműködött a Fundamentum zenekar és a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusa. Kató Béla püspök Ámosz prófétától választotta a reformáció alapigéjeként ismert isteni ígéretet: „felemelem Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit, és felemelem omladékait, és megépítem azt, mint volt hajdanán”. Eme sátor tartóoszlopa számunkra Krisztus – további építkezéseinknek erős és végleges megoldása. Az igeközpontú templomból kell kiáramolnia a hitvalló életnek a gyülekezetre, a családokra, a fiatalokra és mindenik közösségünkre, munkánkra. Szembe kell néznünk ugyanakkor a repedésekkel, betömnünk azokat, és az omlásokat Isten kőműveseiként kell újraraknunk. Erőt adó, fészekmelegű közösség tudja magához emelni a didergőt. Azért imádkozott, hogy új erőre kapjunk, adjuk át örökségünket, tudjunk közösen cselekedni az 501. évben is. Úrvacsorai beszédében Pitó Zsolt bögözi lelkipásztor az örömlakomáról mint hálaadási alkalomról szólt. Azért, amit Isten tett ötszáz évvel ezelőtt, és hogy a jubileumon ennyien együtt emlékezhettek rá. Az öröm gyökere pedig, amit Isten mond és mutat az Úrasztalánál. Igaz életet ad. Amit tovább kell adnunk a családban és közösségeinkben, mert ott van a jövő, ahol Krisztus van. Az istentisztelet után László Judit karnagy bemutatta a jubileumra készült lemezt, amelynek dalanyagát az új énekeskönyv alapján a gyülekezetek dalosainak közreműködésével a nyáron rögzítettek a székelyszenterzsébeti református templomban. A szeretetvendégség előtt mindent részvevőt megajándékoztak az egyházmegye templomait madártávlatból bemutató leporellóval, amely tartalmazza a református lét legfontosabb tudnivalóit is. Molnár Melinda / Székelyhon.ro 2017. október 30.Isten ajándékával a templomban (Háromszéki Kamarakórusok Találkozója)Pénteken a kovásznai belvárosi református templomban tartották a Háromszéki kamarakórusok találkozóját. A rendezvényt tizenharmadik alkalommal szervezte meg a helybeli Pastorala Kamarakórus. A házigazdák mellett még hat kórus lépett fel a templomban, a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus, a kézdivásárhelyi Cantus, az udvarhelyi Psallite, a szombatfalvi, illetve alsórákosi református vegyes karok és a pákéi református dalkör. Az esemény jó alkalmat nyújtott a kórusok, kóristák közötti ismerkedésre, a meglévő barátságok elmélyítésére, egymás munkásságának megismerésére, szakmai tapasztalatcserére is. A találkozó bűnbánati istentisztelettel kezdődött, igét hirdetett Balogh Zoltán, a kovásznai belvárosi egyházközség lelkésze, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese. A kóristákat, a jelenlévőket a Pastorala Kulturális Egyesület vezetője, Vén Erzsébet Ibolya köszöntötte. Luther Márton Asztali beszélgetéseiből merítve húzta alá: a zene nem emberi dolog, hanem Isten ajándéka. A fellépő kórusok munkáját emléklappal köszönték meg a szervezők. A Pastorala nevet 1996-ban vette fel a kovásznai kórus, amely korábban, 1994 őszétől vegyes karként, majd női kórusként működött egészen 2000-ig, amikor férfi tagokkal bővítették. Jelenlegi karnagya Szántó Emese. A Pastorala Kulturális Egyesületet 1998-ban jegyezték be, ez biztosítja a kórus működésének jogi keretét. A Pastorala testvérkórusa a szigetvári Tinódi vegyes kar. A kórus tagjai fontos feladatuknak tekintik az utánpótlás nevelését, az új tehetségek felkutatását és pártolását, ugyanakkor minden lehetséges alkalmat megragadnak, hogy zenei élményt nyújtsanak a közönség számára. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 31.Rácz Norbert: a reformáció soha nem ér végetRácz Norbert Kolozsvár belvárosi unitárius gyülekezetének lelkésze. Nem félnek a formabontóbb megoldásoktól, nyitott kapukkal, játékosan megmutatkozni a városnak, így átadni a bibliai üzenetet. Rácz Norbert akár a dombtetőn is esket, és úgy véli, a jó prédikáció nem axiomatikus igazságokat mond ki, hanem inkább gondolatébresztő kell hogy legyen. Luther „slágereket” énekelt, mi meg Luther énekeit énekeljük – A reformáció egyik sajátossága, hogy nem egy lezárható folyamat. Ez sosem ér véget úgy, hogy akkor borítékoltuk és eltettük. Maga az időszak, a 16-17. század, amely elvezetett a protestáns felekezetek megszületéséhez, az nyilván lejárt, de a reformáció mint eszmerendszer nem egy lezárható folyamat, hanem az egy olyan eszmei munka, meghívás, hogy a különböző közösségek és egyházak folyamatosan kétfelé vizsgálják meg magukat. Az egyik megvizsgálás a hagyománnyal, a szentírással, alapigazságokkal szembesíti a mindenkori jelenben élő embert, a másik pedig a jelen, a környező világ, amelyben él, és lényegében ezt a két dimenziót, ezt a két oldalt az életnek kell valamilyen szinten összhangba hoznia, a mindenkori jelennek. Láthatjuk tehát, hogy vannak olyan alapvető igazságok, amelyek nem változhatnak, mert abban a pillanatban elveszítené az adott közösség a saját arcélét. Például az istenben való hit, vagy a szentírás fontossága vagy keresztény közösségben a keresztény múlt, mint egy hagyomány, amihez tartozunk – ez képezi a hittani vasmagját minden egyes keresztény közösségnek. Viszont vannak olyan kihívások a mindenkori jelenben, amelyek arra buzdítják a keresztény gyülekezetet, hogy átgondolja a saját életformáját. Mondok egy példát. Luther Márton annakidején amikor a reformációt elindította, akkor a korában énekelt dalok dallamára írt keresztény protestáns szöveget. Azokra a dalokra ma azt mondanánk, hogy slágerek. Ez már-már közhelyes megállapítássá vált, sokszor mondtuk, hogy Luther a nép énekeit énekelte, mi meg Luther énekeit énekeljük. Miközben a zenei világ körülöttünk teljesen megváltozott. A megkérdőjelezhetetlen nagy értéket képviselő énekeskönyvi, egyházi éneklés ki kell egészüljön valami fajta párbeszéddel a jelennel. Egyházunk egyik előadótanácsosa kezdeményezésére zenéhez értő unitárius papok Daltutajok gyűjtőnév alatt írtak dalokat, dvd is lett ebből az anyagból. Így mai hangzású, szövegükben is maibb jellegű egyházi énekek születtek, amelyeket ifjúsági körökben, de nemcsak ifjúsági tevékenységeken lehet énekelni. Próbáljuk más felekezetek zenei kínálatából is megtalálni azokat, amelyek teológiailag a mi meglátásainkkal is találnak, és most már bő kínálatot nyújt a világi zene, amely tartalmában nagyon sokszor egészen spirituális jellegű szövegeket produkál, és mi nem félünk attól, hogy ezeket a szövegeket és dalokat istentiszteleti környezetbe helyezzük. Megélni a vallásosságot úgy, hogy az rezonáljon a most élő emberrel A gyülekezet ne csak vasárnapi közösség legyen – Az alapelképzelésünk itt a belvárosban, hogy a gyülekezet nemcsak egy vasárnapi közösség kell legyen, hanem az egyháznak a társadalom egészében van szerepe. Minden korosztály és érdeklődési kör számára kívánunk nyújtani valamit, amitől otthon érezze magát. Egy családban megtalálhatjuk azt az alapegységet, ami összekapcsolja a családtagokat még akkor is, hogy ha az érdeklődési körök, az életszakaszok, munkahelyi helyzetek, a pszichológiai állapota az adott személyeknek változó. Mi úgy képzeljük el ezt az egyházközséget, mint egy kibővített családot, akként szeretnénk élni, azaz a különböző életkorú, érdeklődésű, igényű emberek különféle igényeire, problémáira kívánunk választ adni. Éppen ezelőtt egy órával ért véget az idősek számára szervezett tornatevékenység, amikor itt a tanácsteremben 20-30 idős személy tornászik. Bár nem tartozik feltétlenül a klasszikus egyházi jellegű rendezvényekhez, az egészség megőrzésénél kevés vallásosabb téma van, az élettisztelet az egészség megőrzésével is összefüggésben van. Ez a tevékenység jó lehet arra, hogy ezt az ember tettel megélje. Folyamatosan próbálunk kísérletezni – Istentiszteleti jellegében is változik az egyház, megannyi forma van a mi egyházközségünkben és itt Kolozsváron az egyetemistáknál, folyamatosan próbálunk jó értelemben vett módon kísérletezni. Nem azt jelenti, hogy jó dolgunkban már nem tudjuk, mit csináljunk és kezdünk ilyen-olyan elemeket beemelni, hanem pontosan arról szól ez kísérletezés, hogy hogyan lehet megélni a vallásosságot úgy, hogy az rezonáljon a most élő emberrel. Van aki kedveli a templomi környezetet, egy klasszikus vasárnap délelőtti istentiszteletnek a hangulatát, szerkezetét, stílusát szereti, van viszont, akinek ez már nem mond sokat, aki másképp közelít a vallásos élményhez, nyilván vallási igénye neki is van, mindenkinek van, ez egy egyetemes igény. Az ahogyan válaszolunk erre az igényre, korról korszakra változik. Segítséget nyújtunk a szegények, idősek, rászorulók felé, hajléktalanokat ebédeltetünk, a Gondviselés Segélyszervezettel házi betegellátást végző alkalmazottat foglalkoztatunk, két ifjúsági csoportunk van, a harmadik pedig a visszajáró, már-már végzős egyetemistáké. Házassági felkészítőt tartunk, kiállításokat, koncerteket, előadásokat, gyermek- és családi programokat szervezünk, az a lényeg, hogy minél gazdagabb kínálatunk legyen, ami az ember érdeklődését kielégíti, problémáit, élethelyzetét valamilyen szinten javítja. És közben az egész, ahogy a szőlőszemek a gerezdet alkotják, úgy formálja azt, mit egyházközségnek nevezünk. Pezsgő, galambok, papi áldás – Az idei az első esztendő, amikor több esketési szertartást végeztem templomon kívül, mint a templomban. Nem vagyok ellene annak, hogy ne a templomban végezzem a szertartást, de valahogy meg kell találni a módját, hogy az első pohár pezsgő és a galamberegetés között a pap ne csak az a személy legyen, aki a hoppmester mellett a kicsit komolyabb szöveget mondja, hanem annak azért meglegyen a maga vallási szertartás jellege is, amit a templom eleve megteremt. Volt, amikor úgy éreztem, hogy ez az egész nem pont arról szól, hogy itt házasságkötési szertartás zajlik, hanem éppen elkoccintották az első pohár pezsgőt, utána a ceremóniamester mondja, hogy na most akkor jön az egyházi megáldás, utána a galambok, a fotó s az előétel. Tehát úgy ebben az egész menüben ott vagyunk mi is valamilyen szinten. Egy házasságkötés nemcsak az eszem-iszomról és meghatódottságról szól, ennek van egy vallási dimenziója, ami nemcsak érzelem, nemcsak Chopin muzsika és kaja meg ellopott menyasszony, hanem ugyanakkor ott van egy nagyon kemény hűségfogadalom, amit azért az ember talán végig kellene gondoljon legalább, amikor elmondja. De nem zárkózom el tőle, volt már hegytetőn is, eskettünk, kereszteltünk vendéglőben, házban, dombon, udvaron, utcán. – Van-e abban szabadsága a lelkészeknek, hogy „mai” nyelvezetben prédikáljanak? – Egy falusi környezetben vagy kisvárosban az ember nagyon pontosan tudja, hogy kikhez beszél, pl. Kolozsváron viszont a gyülekezet nagyon tág skálán mozog, a fiataloktól a nagyon idősekig, a kétkezi munkásoktól a csúcsértelmiségekig mindenféle ember van itt, és az szinte lehetetlen, hogy egy beszédben az ember mindenkihez szóljon. Ez a kunszt, hogy úgy fogalmazódjon meg az a prédikáció, hogy lehetőleg minél több személyt megszólítson, mindenki kapjon a maga számára gondolkodni valót. A prédikáció nem egy diktum, legalábbis a mi értelmezésünkben az nem azt jelenti, hogy megszólal egyfajta isteni kinyilatkoztatás úgy ahogy van, és attól függetlenül, hogy a pap mit mond, az igaz. A prédikáció inkább meghívás egy értelmezésre. A pap vázol egy gondolatsort, ami arra invitálja a hallgatót, hogy gondolkozzon el rajta, egyetért, nem ért egyet, vitatja, de még ha a papnak egyetlen szavával sem ért egyet, ő kapott valamit, esetleg megerősödött abban, amit az adott témában igaznak tart, és ez már hozzájárult ahhoz, hogy ő fejlődjön. A lelkészen múlik, hogy megtalálja azt a nyelvezetet, amivel a mondanivalóját el tudja juttatni a gyülekezethez. A bibliai ódon hangzású Károli-féle „kánaáni” nyelv, amikor a pap felmegy a szószékre és Mezopotámiát és Ahasvérust emleget, és vala és nem vala – ehhez képest a lelkésznek van arra nézve szabadsága, hogy a bibliai üzenetet mai nyelven fogalmazza meg a hallgatóság számára. A kilencvenes években elkészült az új fordítású biblia, ezt 2-3 éve újra átfésülték és átdolgozták. Ez némileg szakít a Károli-féle vonallal, de a szöveg adott, az ókori szöveget nyilván az ember csiszolja, a nyelvezetet próbálja a maihoz közelíteni, de a tartalmat nem lehet megváltoztatni, mert akkor az már nem lenne ugyanaz. Ha jól emlékszem Luthernek van ez a gyönyörű mondása, hogy a szentírás olyan, mint a tokba behelyezett kard. Amikor az ember elkezdi olvasni és magyarázni, akkor kiveszi az ember a kardot a tokból, és akkor válik annak a kardnak értelme. Ez a prédikációnak a lényege. Ott van ez az ókori szöveg a maga stiláris helyzetével, a maga különböző műfaji egyediségével, a jellemzően közel-keleti képies beszéddel, és ott van ezzel szemben a prédikáció, ami egy mai dolog, és az a szerepe, hogy azt a textust, nem föltétlenül a képet, hanem a mondanivalót kibontsa ma és alkalmazza a mostani helyzetre, ez már a lelkész vágott dohányától függ. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 1.Tegyétek élővé Isten igéjét! (Reformáció 500)A reformáció ötszáz éve elkezdődött, a következő ötszáz év most kezdődik, és ezért személyesen mindenki tehet a szolgálatával, hitével, szeretetével, az Istentől nyert bűnbocsánattal – hangsúlyozta igehirdetésében Incze Zsolt, a Sepsi Református Egyházmegye esperese tegnap a reformáció ötszáz évének tiszteletére tartott, a sepsiszentgyörgyi imahetet záró rendezvényen a Sepsi Arénában. Közel ezerötszáz résztvevő jelenlétében emlékeztek meg a Luther Márton által elindított folyamatról, amely jelenleg is tart, és arra kötelez, hogy higgyünk Istenben, legyünk hűek nemzetünkhöz és éljünk szeretetben embertársainkkal. Incze Zsolt arra, a Malakiás könyvéből vett gondolatra építette igehirdetését, amit a Sepsi Református Egyházmegye mottójául választott a reformáció évében: Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek. Mielőtt azonban kifejtette volna, hogy mi indokolja ennek a tételnek a hangsúlyozását a jelenben, Révész Imre kálvinista tudós egyháztörténeti kutatásaira utalva magyarázta, hogy a középkorban a vallásos intézmények, a szerzetesrendek eltakarták az Istent az emberek elöl, de a reformációban Isten, az ő szeretete és kegyelme által áttörte ezt a gátat, és ezeket az intézményeket és embereket a hátramaradottságból megpróbálta kimozdítani és megújítani. Az egyházmegye elöljárója feltette a kérdést: vajon jó úton járunk-e, megteszünk-e mindent azért, hogy a mi életünkben a reformáció valóban reformáció legyen? Gyakoriak a válások a gyülekezetekben, lelkésztársai közül sokan megfáradtak, mert az igehirdetésüknek, szolgálatuknak nincs eredménye – mondotta. Az egyház feladata, hogy arra vezessen, nézzünk szembe a valósággal, saját magunkkal, hogy szolgáljunk szeretettel és hittel a nemzetért, a családért, az egyházért, a közösségeinkért, és ezt úgy tehetjük, hogy odafigyelünk embertársainkra – szögezte le az esperes. „Tegyük élővé Isten igéjét életünkben, ne féljünk naponta megtérni, naponta változni, naponta jobbá lenni”. Az úrvacsorai ágendát végző Zelenák József evangélikus lelkész-esperes arra figyelmeztetett, az egyházi tanítás legfőbb üzenete: Jézus ott áll középen, és az egyház mindenkori feladata igaz bűnbánatra buzdítani, hogy az emberek megtérjenek és eszerint éljenek. Szerinte az igazi reformációi hit kiáll minden tűzpróbát. A egyházmegye lelkészei több száz hívőnek szolgáltatták ki az úrvacsorát, majd a köszöntések következtek. A remény ünnepe Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere arról beszélt, hogy mindig könnyebb az ember szíve, ha olyan rendezvényen vehet részt, ahol nem a rombolás, nem a veszteség, nem a fájdalom, hanem építkező és ünneplő közösség fogadja, és szerinte a reformáció tegnapi ünnepe a reményről és a jövőtervezésről szólt. Hangsúlyozta, hogy a magyarság nem maradhatott volna meg nemzetként Európában több mint ezer éven át, ha nem tértünk volna át a keresztény vallásra, és Székelyföld sem őrizhette volna meg önazonosságát és kultúráját, ha mi, székelyek nem tartoznánk a nyugati kereszténységhez. A városvezető szerint változás, újítás nélkül zsákutcába kerülünk, és ha egy hamis jólét oltárán feláldozzuk azt, ami a legfontosabb, a családot, a hitet, a nemzetet, ha lemondunk Istenről és a gyermekvállalást a karrier mögé helyezzük, ha a kivándorlást választjuk a szülőföldünkhöz való ragaszkodás helyett, akkor elveszíthetjük mindazt, amit elődeink az elmúlt ezer évben felépítettek. Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéról Percze László konzul szólt a nagyszámú gyülekezethez. Azt mondta, Luther fellépése történelmi volt, átalakította Európa térképét, megújította a hit világát, és hatással volt a politikára, gazdaságra, jogtudományra, az anyanyelv használatára, a modern természettudományi gondolkodásra. A reformáció egy közös örökség, amelynek eleme a megújulás – mondotta. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint a reformáció nemcsak egy vallástörténeti állomás, hanem a világtörténelem egyik legnagyobb szemléletváltását jelenti. Szemléletváltozást teológiai és egyházi szervezés tekintetében, az irodalom, a művészet, általában a kultúra tekintetében, a munkához való viszonyban, a technika fejlődésének felhasználásában és a nemzethez való viszonyulás tekintetében is – hangsúlyozta. Sajátos erdélyiségünk is a reformáció időszakában alakult ki, keményebbek, konokabbak, körültekintőbbek lettünk az elmúlt ötszáz esztendőben, amely minket, székelyeket különösen megpróbált – emlékeztetett. A megyevezető leszögezte: kell hogy legyen újra egy közös álmunk, egy gazdag és erős Székelyföld, egy olyan régió, amelyet büszke emberek építenek maguknak a saját erejükből és saját szájuk íze szerint. A reformáció sepsiszentgyörgyi emlékünnepségén fellépett a Sipos Zoltán vezette egyesített kórus (Pro Musica kamarakórus, Cantus Firmus vegyes kar és a Szemerjai Dalárda), verset mondott Virág Nimród. Az alkalomból a Református Emlékbizottság A Biblia és a reformáció elnevezésű kiállítását tekinthette meg a közösség az aréna folyosóin, a perselypénzt az erősdi református egyházközség gyülekezeti házának építésére gyűjtötték. Az ünnepi hangulatú megemlékezés himnuszaink eléneklésével ért véget. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 1.Refo500 Nagyenyeden: testvériskolai megállapodás, kiállítás, könyvbemutatók és előadásokTestvériskolai szerződést írtak alá a Hajdúnánási Református Iskola és a Bethlen Gábor Kollégium között A refomáció 500 éves múltjának ünnepe a Maros parti kisvárosban kiemelt jelentőségű. Ennek egyháztörténeti előzményei vannak, hiszen 1564 áprilisában az enyedi országos zsinaton itt alakult meg az Erdélyi Református Egyház, és ugyanitt választották meg az első püspököt, Dávid Ferencet. Ekkor napokig tartó, vitáktól sem mentes zsinati napok voltak, miközben az enyediek hitet tettek vallásuk mellett. A templomot akkor még közösen használták a szászokal. Nagyenyed 70 évig volt püspöki székhely, az erdélyi református egyház központja (1780–1849 között). Közben 11 országgyűlésnek és 49 zsinatnak adott otthont. Templomtornya 778 éves, építését 1239-ben fejezték be, őrtoronynak épült, de 537 éve templomtorony. Az alapító Bethlen Gábor nevét viselő, az egyházához – a kommunizmus áldatlan időszakát kivéve – mindig szorosan kapcsolódó Református Kollégiumnak is jelentős szerep jutott a hitben, a tanításban, a kultúra terjesztésében, először Gyulafehérváron (1622), majd később Nagyenyeden (1662). A fent említett egyházi és iskolatörténeti tények alapozták meg a háromnapos (október 22–24 közötti) ünnep programját, mozgósítva a városi és a környékbeli református közösséget. A színhely kettős volt: a templom és az iskola. Az ünnepi megemlékezés fő mondanivalója a „könyv, oktatás és reformáció” címszavakban foglalható össze. A protestáns oktatás csodálatos évszázadairól beszélhetünk, miközben nem feledkezünk meg arról, hogy mindez az egyház és az iskola összefogásából született. Az első ünnepnapi események vasárnap délután zajlottak a Vártemplomban. Igét hirdetett Kántor Csaba püspök-helyettes, prédikációja központi eleme a „győzedelmes hit”. Az enyediek és vidékiek teljesen megtöltötték a templomot. Fellépett Marosán Csaba színművész, aki Luther Márton ún. „asztali beszélgetéseiből” elevenített fel részleteket, amelyek a mai fülnek és elmének is fontosak lehetnek, például: „a szeretet a halhatatlanság jele”, „aki énekel, az kétszeresen imádkozik”, „nem siránkozni kell, hanem építkezni.” A művészi programban az Oláh testvérek – akik nem először jártak Enyeden – Kodály művek előadásával arattak szép sikert. Gudor Botond református esperes beszédében a reformációval kapcsolatos kérdésre adott választ. Üdvözlő beszédet mondott Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója, Lőrincz Helga alpolgármester, tanfelügyelő, a helyi RMDSZ elnöke, és Mucsi László a presbiteri szövetég nevében. Szabó Zsombor karnagy, a kollégium új zenetanára irányításával sikerrel lépett fel a gyülekezeti kórus. Délután az újjászervezett gyülekezeti házban a művészeté volt a főszerep, amely az idők folyamán jelentősen összekapcsolódott az egyházi élettel. A tartalmas kiállítás bemutatóját Lőrincz Konrád felenyedi református lelkész tartotta magas szintű szakértelemmel. A három teremben kiállított alkotások több erdélyi művész munkái: Orth István (Nagyszeben), Szabó László (Marosvásárhely), Adorjáni László (Kolozsvár), Horháth Miklós (Lőrincréve), id. Lőrincz Zoltán (Nagyenyend), Legendi Géza (Zalatna) és Horháth Kund (Kolozsvár). A kiállított olajfestményekben, ceruzarajzokban, linómetszetekben nagyon sokan és hosszasan gyönyörködtek. Marosán Csaba, Ady Endrének az „Intés az őrzőkhöz” című, aktuális gondolatot sugalló versét szavalta. Hétfőn a Bethlen kollégium Apafi-termében, méltó helyen folytatódott az ünnepi megemlékezés. Gudor Botond elnökletével előadások hangzottak el a kollégiumi reformációs emlékműsorokról (Győrfi Dénes, Nagyenyed), a református oktatás helyéről Észak-Erdélyben (Bekker Norbert, Budapest, ELTE), Tolnai Dali József oktatási reformjairól (Simon János, Amszterdam), tárgykultúra vagy könyvkultúra (Hegyi Ádám). Könyvbemutatók következtek Turzai Melán kollégiumi aligazgató irányításával: Kada Erika szerzőként mutatta be (tanár és teológus) a „Tündér-határon túl” című Áprily-kötetét, amely Áprily Lajos születésének 130. és halálának 50. évfordulója alkalmával jelent meg Kecskeméten, Bella Rózsa Pilinszky-díjas grafikus illusztrálásával. Idézünk Bertha Zoltán irodalomtörténész, egyetemi docens ajánlásából: „Brassó, Parajd és Udvarhely, Kolozsvár és Nagyenyed, Duna-kanyar Visegráddal és Szentgyörgypusztával: lélegző szent tájak annak számára, aki különleges természetáhítattal érezte egybe a Kárpát-haza igézetes teljességét.” Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 2.460 éves a Református Kollégium„Él az ősi iskola” Az 500 éves reformáció és a 460 éves Marosvásárhelyi Református Kollégium múltját, jelenét és jövőjét ünnepelték szerda délelőtt a tanintézmény zsúfolásig telt dísztermében. Benedek Zsolt igazgató a reformáció hajnalán születő iskola életének legfontosabb történéseit elevenítette fel a diákoknak a Schola Particula kollégiumi rangra emelésétől a szabadságharcok és világháborúk pusztításain és a jeles eseményeken – 1802-ben a kollégium birtokába kerül Marosvásárhely első nyomdája, 1804-ben Bolyai Farkas megtartja székfoglaló beszédét –, majd az 1948-as államosítást követő változásokon át az intézmény önállóságának 2000-es visszanyeréséig. Az iskolaigazgató arra is emlékeztette a hallgatóságot, hogy a tanintézet homlokzatára 2007-ben a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Körének köszönhetően került vissza a kék alapon fehér angyalt ábrázoló címer. – Tíz év után elmondhatjuk, hogy az ősi iskola él, és élnie is kell, hiszen sokat adott Marosvásárhelynek, és még többet kell adjon a jövőben városunknak, magyarságunknak – zárta beszédét Benedek Zsolt. Barátság díj diákoknak Mátéfi István, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum igazgatója a két tanintézmény közötti kapcsolat fontosságára hívta fel a figyelmet. Az intézményvezető a reformáció által megvalósuló hitbéli újjászületés és a tudomány világának megújulása között vont párhuzamot, arra emlékeztetve a jelenlévőket, hogy 194 éve, november 3-án jelent meg Bolyai János híres levele, amelyben arról értesíti apját, hogy a „semmiből új világot” teremtett. Mátéfi István a Barátság díj létrehozásának gondolatát is megosztotta hallgatóságával. A javaslat szerint a kitüntetést minden tanév végén a Bolyai líceum igazgatója egy „refis” diáknak, a Református Kollégium vezetője pedig egy bolyais diáknak adná át, a díjban a másik iskolából legtöbb barátot gyűjtő fiatal részesülne. A címer üzenete Kirsch Attila, a Református Kollégium – Bolyai Farkas Elméleti Líceum Öregdiákok Baráti Körének elnöke a baráti kör több mint két évtizedes cselekvésprogramjának lényegéről, a múltban gyökerező hagyomány megőrzéséről, továbbadásáról szólt, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt években, évtizedekben fontosnak tartották azt, hogy a tanintézetnek újra legyen jelene és jövője. Kirsh Attila az ötévente, idén éppen ötödszörre megrendezésre került bolyais világtalálkozó sikerét is felidézte, amelyhez a diákok is nagyban hozzájárultak. A tíz éve visszahelyezett címer kapcsán a baráti kör elnöke így fogalmazott: – Bárkinek, aki felnéz rá, éreznie kell a biztató, hitvalló ének üzenetét: „Erős várunk nékünk az Isten, és fegyverünk ellenség ellen”. Beszéde végén Kirsch Attila kiemelte, hogy az 500 éves reformációnak benne kell lennie az oktatásban, ez pedig nagy kihívás és felemelő érzés a tanintézet számára, amelynek a viharos időkben kősziklaként kell állnia. Fiatalok reformációja A továbbiakban a Református Kollégium diákjai vették át a szót. A XII. beta osztály Az erdélyi reformáció című összeállításában a németországi Worms központját díszítő szoborcsoport alakjait, a négy előreformátort és magát Luther Mártont jelenítette meg. Különleges hangulatú, kivetítéssel kísért előadásukban az erdélyi reformáció terjesztőiről, Honterus Jánosról, a szászvidék – többek között Brassó – reformátoráról és Heltai Gáspárról is szó esett, akinek a kolozsvári reformáció köszönhető, de a protestantizmus terjesztésében fontos szerepet vállalt nők, az áldozatos életű főúri és polgárasszonyok alakja is feltűnt. A múltbéli visszatekintés végén elismerték a diákok, hogy 500 év történéseit lehetetlen minden részletében összefoglalni, majd így zárták a színvonalas műsort: – Nem az a legfontosabb, hogyan terjedt el a magyar reformáció, hanem az, hogyan éljük meg mi, diákok. A tizedikesek egy hasonló műsor első próbáját tartották meg az iskola dísztermében, a genfi Reformátorok Falát jelenítve meg. Ehhez a produkcióhoz kapcsolódott Lőrincz István lelkipásztor szavalata, Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című verse. Az ünnepi délelőtt hangulatát az iskola Sola Gratia kórusa és a IX. beta református teológia osztály zenei szolgálata emelte. A rendezvény a diákok Az én gyülekezetem címmel írt könyvének bemutatásával zárult. A kiadvány ötletgazdája Benedek Zsolt igazgató volt, aki az erdélyi református egyházkerület pályázatának meghirdetése után kérte fel a tanulókat saját gyülekezetük bemutatására. A munkában 50–55 fiatal vett részt, akik gyülekezetük lelkipásztorától, illetve vallástanároktól is kértek adatokat templomuk, egyházi közösségük múltjának, jelenének megismertetéséhez. Nagy Székely Ildikó / Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 2.Kulturális értékbemutatóval ünnepelték a reformációt KolozsváronTárlatmegnyitókkal, színes programokkal emlékeztek meg a reformáció 500. évfordulójáról kedd este a Kolozsvári Magyar Operában. Könyvbemutatóval, kiállításmegnyitókkal és gálaműsorral ünnepelték a reformáció 500. évfordulóját a kolozsvári és környékbeli protestáns egyházmegyék, illetve egyházközségek kedd este a Kolozsvári Magyar Operában. Az emeleti előcsarnok zsúfoltságig megtelt, amikor a 500 – 50 – 5 Református templomok Erdélyben című kötet bemutatója elkezdődött. Maksay Ádám építőmérnök elmondta, az Erdélyi Református Egyházkerület régi álma vált valóra az erdélyi református templomok reprezentatív albumának megjelentetésével. Mint kifejtette, a kötet háromnyelvű és ötven templomot mutat be. A könyv címe pedig a reformáció 500 évére, a bemutatott templomok számára, illetve az idén felszentelt öt új templomra utal. Weisz Attila, a kötet egyik szerzője elmondta, a templomok leírásakor a legfrissebb művészettörténeti kutatások eredményeit is igyekeztek közérthetően bemutatni. A rendezvény következő programpontjában Keszeg Vilmos néprajzkutató megnyitotta a Protestáns egyházmegyék Kolozs megyében című kiállítást. Mint kifejtette, hat egyházmegye mutatkozik be ezzel a kiállítással, valamennyien igyekeztek összegyűjteni azt, amit maradandónak és értékesnek tartottak. Floriska István, a kolozsvári református egyházmegye presbiteri szövetségének elnöke rámutatott a múlt és jelen összefonódására: a bemutatott templomok között szerepel 800 éves és a nemrég felszentelt szászfenesi templom is. Szerinte az 500 éves jubileum megfelelő alkalom arra, hogy visszatérjünk a reformáció eredeti értékeihez. Mile Lajos kolozsvári főkonzul szerint a reformáció gyökeresen alakította át az európai társadalmat. Az anyanyelvi kultúra és a nyomtatás tette lehetővé a polgárosodást Nyugat-Európában. A kolozsvári magyar főkonzulátus elhozta a kincses városba a Soli Deo gloria – A magyar reformáció öt évszázada című vándorkiállítást. Szurovszky Katalin konzul elmondta, a tárlat bemutatja a protestantizmus szerepét a társadalom megújulásában. A reformációnak köszönhető többek között a magyar nyelvű igehirdetés elterjedése. A kiállítás továbbá szemlélteti a reformációnak a tudományosságra gyakorolt hatását is. A kiállításmegnyitókat követően kezdetét vette az ünnepi gála, ahol Bibza Gábor református esperes, az esemény ötletgazdája köszöntötte a jelelevőket. Mint kifejtette, ma is az egyház megújulására van szükség, és ezt a célt szolgálta a gálaest is. Bálint Bencédi Ferenc unitárius püspök számára a reformáció nem a múltba fordulást, hanem a bölcsőhöz való visszatérést jelenti. Az Evangélikus-Lutheránus Egyház részéről Fehér Attila, főtanácsos elmondta, ha ma élne Luther Márton, valószínűleg felszólítaná az ünneplőket, hogy ne feledkezzenek meg a Biblia tanításáról. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az erdélyi protestáns felekezetek egymásra találásáról beszélt, megemlítve, hogy az évszázadok során nem volt mindig harmonikus a felekezetek együttélése. Egyháza nevében bocsánatot kért az unitáriusoktól a hajdani erőszakos hittérítésekért. Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár) 2017. november 2.Emléktábla a belényesi református templomfalánAmikor Luther Márton 1517 október 31-én, levelet írt Albert püspöknek, amelyben tiltakozott a búcsúcédulák árusítása ellen, biztosan nem egyházszakadásra gondolt. A levélhez csatolta vitairatát, amely később a 95 tétel néven vált ismertté. Vasárnap Belényesen is erre emlékeztek. Viszont Európaszerte olyan változásokat idézett elő, amelyek bizonyos szempotokból máig is kihatóak és érvényesek. Magyarország és Erdély után, 1550 körül Biharban, Váradon és Belényesen már terjedtek titokban a protestáns tanok. A dél-bihari város mindenesetre főszerepet vállalt a reformáció melett, az új tanok térhódítása ezen a vidéken elképzelhetetlen lett volna Belényes létezése, kihatása, irányítása nélkül. Feljegyzések szerint, 1553 ban hívták meg Belényesre Szegedi Kis Istvánt, aki előbb tanítóként tevékenykedett, majd nyilvánosan is terjeszteni kezdte az új elveket. Ettől a dátumtól Belényes mintegy másfél évszázadon át a reformáció fellegvára volt, olyannyira, hogy hatása nemcsak a környékbeli magyarság, de még a románság életében is kimutatható, mivel számos román ember kiművelése az itteni református iskolából indult el, nem létezvén még sehol sem román iskola.1553-tól 1680-ig az egész város protestáns volt, Tárkány és Fenes 1600-ban már önálló református egyházak voltak. A reformáció meghonosodása Belényesen a római-katolikus templom elvételével is járhatott, amely az uradalmi vendéglő helyén állt valószínűleg, ahol feliratos faragott köveket találtak később az építkezések idején. Mintegy félszázados fénykorszak után az 1660-ik évtől kezdve 1667-ig hanyatlási időszaka következett a belényesi egyháznak. A régi templom romhalmazzá lett. Ilyen viszonyok között felépülhetett a fatornyú templom, a ma is fennálló templom helyére, körülbelül az 1670 -es évben. 1760. február 22. A belényesi református egyház történetírásában igen fontos dátum 1760. február 22. Ekkor nyitotta meg az egyház a legrégibbi anyakönyveket. Az újjáéledt római katolikus püspökség nem engedélyezte az új templom felépítését a régi helyen, ezért az úgynevezett Magyar utcában építették fel, a legmódosabb, előkelőbb, nagyrészt nemes református polgárok épp ebben az utcában laktak. A templomépítésre végül 1779 júliusában érkezett meg az engedély Pozsonyból, s 1780. október 9-én letették az alapkövet. 1782-ben elkészült a templom külseje és belseje, majd a torony 1785-ben készült el. Ilyen előzmények után (melyek történelmi hitelességéhez Kun József – Belényes monografiája adott ihletet), jutottunk el a jelen napjaihoz, amikor a belényesi protestáns magyarság, számban megfogyatkozva, de hitben annál töretlenül ünnepelte meg a reformáció 500-ik, jubileumi évfordulóját. Az elmúlt vasárnapi istentisztelet adott helyet Belényesben a megemlékezésnek, meghivottak voltak a belényesi Baptista Gyülekezet tagjai is, élükön János Levente ügyintéző lelkipásztorral. Réman Elek István, mint házigazda lelkipásztor vezette le a program szerinti eseményeket, először az Ige szavai hangzottak el az Ünnepi Istentiszteletben, melynek keretében a belényesi református vegyeskar szolgált. Ezekután a hiveknek, meg lett teritve az Úrasztala, kenyérrel és borral emlékezve bűneinkre, a Krisztusi áldozatra, a mindenható Isteni kegyelemre és szeretetre. Az istentisztelet után, János Levente ügyintéző lelkipásztor, a baptista gyülekezet részéről tartott rövid köszöntőt, és kitért a reformáció történelmi és hitbeli fontosságára, a mai napokat is figyelembe véve. Soli Deo Gloria!A program végén, a hivek kivonultak a templomkertbe, ahol a déli falon került felállitásra az eseményt rögzitő emléktábla: „Isten dicsőségére álitotta a belényesi református gyülekezet a Reformáció 500-ik jubileumi évében Soli Deo Gloria!”. Az emléktábla érdemi szerzője Erdei Attila sirkőfaragó, és Réman Elek István lelkipásztor és Gábor Ferenc gondnok leplezte le. Zárásként, a jelenlévők rövid szeretetvendégségre voltak hivatalosak a református templom meletti Megmaradás Házában. Kovács Zoltán / erdon.ro 2017. november 2.Vissza kell fordítani az egyháztól való eltávolodástA reformáció nem ért véget Mintegy másfél ezren gyűltek össze a Sepsi Református Egyházmegye hívó szavára a Sepsi Arénában, hogy együtt ünnepelhessenek a reformáció 500. évfordulója tiszteletére szervezett megemlékezés-sorozat zárórendezvényén. A közös ima, áhítat és hittétel megtisztulást hozó erejét pedig örömkönnyekben úszó szemek és lelki békét sugárzó arcok bizonyították. „Térjetek hozzám és én is hozzátok térek” hirdette a reformáció évében egyházmegye-szerte a Malakiás könyvéből vett idézet, mely Incze Zsolt György esperes ünnepi igehirdetésének is alapjául szolgált. Szerinte ugyanis még mindig nem élünk és cselekedünk Isten elvárásai szerint, mert vannak dolgok, melyeket nem jól gondolunk, és nem jól végzünk. Legalábbis ezt jelzik elnéptelenedő félben lévő templomaink és fiataljainknak az egyháztól való eltávolodása. Ezen viszont csak úgy változtathatunk, ha egyházainkon belül újabb reformokat hajtunk végre. Változtatnunk kell például istentiszteleti rendtartásunkon, szokásainkon és hagyományainkon is ahhoz, hogy a templomaink újból benépesedjenek és megteljenek fiatalokkal. Ugyanakkor a bennünk lévő jót erősítenünk kell egymásban, embertársainkban és nemzettársainkban. Ezt pedig leginkább odafigyeléssel, imádsággal és szeretettel lehet megcselekedni. Ötszáz éve a reformáció megtörtént, elkezdődött, a következő 500 év pedig a mai estével kezdődik. És nekünk kell emberként elkezdenünk, a lelkünkkel, szolgálatunkkal, hitünkkel, szeretetünkkel és Istentől nyert bűnbocsánatunkkal, ha építeni akarjuk Isten országát itt a Földön. Márpedig mi, keresztény emberek, bármelyik felekezethez is tartozzunk, ezt építeni akarjuk – fejezte be bibliai, illetve történelmi példákkal tarkított igehirdetését az esperes. Az úrvacsorai ágendát végző Zelenák József evangélikus püspökhelyettes, lelkész–esperes arra figyelmeztetett, hogy az egyházi tanítás legfontosabb üzenete az, hogy Jézus ott áll a középen. Ezt fedezte fel újra, értette meg és tette magáévá 500 évvel ezelőtt Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes, és ezzel az üzenettel indította útjára a reformációt. Így sikerült széles tömegeket maga mellé állítani, ugyanis a nép ráérzett tanításainak igazára. És ezek szerint kell nekünk ma is cselekednünk, mert lehetnek fontos részek ugyan az egyházi szertartásban, azonban egy pillanatig sem szabad megfeledkezni arról, hogy a középpontban a Megváltó, Jézus Krisztus áll. Az elhangzottak után az egyházmegyéből jelen lévő több mint negyven lelkész, hívők százainak szolgáltatta ki az úrvacsorát. A szertartás végeztével a város egyesített kórusának (Cantus Firmus, Pro Musica és szemerjai dalárda) lélekmelengető fellépése következett Jakab Árpád és Sipos Zoltán vezényletével, majd Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád András szólt az egybegyűltekhez. Az erdélyi reformátusok a reformáció emlékéve alatt bebizonyították, hogy van pozitív jövőképük, hiszen templomokat, gyülekezeti házakat és esperesi hivatalokat építettek. Harangot szenteltek, egyetemet újítottak fel, bölcsődék és óvodák alapköveit helyezték el és gyerekeket kereszteltek – sorolta megelégedéssel az elöljáró. Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa részéről Percze László konzul köszöntötte az egybegyűlteket és tolmácsolta az intézmény vezetőinek üzenetét. Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor a világtörténelem egyik legnagyobb szemléletváltásának nevezte a reformációt ünnepi beszédében. A felemelő rendezvény Virág Nimród szavalatával és himnuszaink eléneklésével ért véget. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. november 3.II. Szórvány Gyülekezetközi Találkozó SzentleányfalvánKözös emlékünnep Október utolsó vasárnapján a legtöbb református gyülekezetben kiszolgáltatják az úri szent vacsorát a reformáció emlékünnepe alkalmával. 2017 kivételes év, hiszen minden gyülekezet, kisebb vagy nagyobb egyházi szervezet igyekszik méltó módon megünnepelni a reformáció 500. évfordulóját. Ennek kapcsán került sor október 29-én, vasárnap 11 órai kezdettel a szentleányfalvi református templomban a II. Gyülekezetközi Találkozóra, amelyen négy szórványgyülekezet, Szentleányfalva, Zimándköz, Lippa és Gyorok közösen ünnepelte a jubileumi évfordulót. A júliusban Gyorokon megtartott első találkozó bebizonyította, hogy e négy gyülekezetben nagy igény van a közös együttlétre, ünneplésre. E mostani alkalommal is közel százan gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljenek. Az istentisztelet keresztelővel kezdődött, amely a jövő iránti reménységgel töltötte be a jelenlévők szívét. Ezt követően az igehirdetés szolgálata következett, amelyet a négy gyülekezetben szolgáló Vékony Zsolt József lelkipásztor végzett. Az alapige, a nagyon jól ismert tékozló fiú történetének legfontosabb mozzanatáról, a hazatérésről szólt (Lk. 15, 20.). Ennek kapcsán az igehirdető két fontos gondolatot emelt ki: az egyik szorosan kapcsolódik az otthonkeresés és otthonra találás gondolatához. Az ember igazi otthonra az Atyánál találhat. Ezért az Úrhoz való visszatérés, avagy megtérés folyamata fontos része a református ember életének. A második gondolat az istenképről szólt. Nem mindegy, milyen kép él bennünk az Istenről. A bűntető, számon kérő, ítélő istenképeinktől fontos lenne eljutnunk a szerető, minket tárt karokkal hazaváró Istenhez. A szerető Atyával ma is elsősorban a Szentírásban találkozhatunk, hiszen a golgotai kereszthalál is erről a végtelen szeretetről szól. Luther Márton is arra a kérdésére, hogy hol találhatok egy kegyelmes Istent, a Szentírást olvasva találta meg a választ. Az igehirdetést követően Simó Klára, gyoroki gondnok asszony szavalata következett, majd a szentleányfalvi énekkar szolgált két énekkel, Seres Margit szavalattal. Az ünnepi szolgálatok sorát a szentleányfalvi és zimándközi konfirmandusok és vallásórás gyermekek gitárénekei zárták. Ők is bizonyságot tettek az Úrról az egyik közkedvelt keresztyén ének által: „Nincs más Isten, nincsen más…” Az istentisztelet után a templomkertben sor került a reformáció fájának az elültetésére, amelyet egy kis emléktáblával is elláttak. A fa elültetése kapcsán a lelkipásztor elmondta a Lutherről szóló klasszikus anekdotát, miszerint a nagy reformátortól egy alkalommal megkérdezték: mit tenne, ha tudná, hogy holnap eljön a világ vége? Luther nagyon egyszerűen ennyit felelt: „Elültetnék egy almafát”. Ennek apropóján a négy gyülekezet is almafát ültetett, ezáltal is kifejezve, hogy közös munkálkodás és a Lélek gyümölcseinek a termése ma is fontos része református keresztyén öntudatunknak. Az ünnepség közös szeretetvendégséggel zárult a helybéli iskolában, ahol a résztvevők elfogyaszthatták a szentleányfalvi és zimándközi asszonyok finomabbnál finomabb házi süteményeit, beszélgethettek és megoszthatták egymással közös élményeiket. A szeretetvendégség alatt a Brittich Erzsébet által a négy gyülekezet templomairól elkészített linómetszeteket is meg lehetett vásárolni. Az ünnepség után hálás szívvel állapítottuk meg: Szentleányfalva, Zimándköz, Lippa és Gyorok gyülekezetei minden elvárást fölülmúlva, méltóan ünnepelték meg a reformáció 500. évfordulóját. Az említett református gyülekezetek nevében: Vékony Zsolt József lelkipásztor Nyugati Jelen (Arad) 2017. november 13.Interjú Vetró András szobrásszal„Az alkotás több mint szenvedély” Vetró András Temesváron született 1948. október 14-én, majd miután 1973-ban a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán diplomát szerzett, Kézdivásárhelyre telepedett, ahol a mai napig alkot, emellett 40 évig a Nagy Mózes Líceum rajzosztályaiban tanított. A magyar örökség ápolásáért júliusban Ex Libris díjban részesült alkotóval műtermében beszélgettünk életpályájáról. – Mikor dőlt el, hogy szobrász lesz? – Vetró Artúr szobrászművész fiaként, mondhatni, kézenfekvő volt, hogy ebbe az irányba mozduljak, mégis nagyon későn döntöttem el, hogy édesapám nyomdokaiba lépek. A Brassaiba jártam reálosztályba, majd a középiskola elvégzése után kicsit komolyabban kezdtem dolgozni apám műtermében. Görög gipszfejeket mintáztam, így készültem a felvételi vizsgára, ami elsőre nem sikerült a román nyelv miatt. Az az év azonban jót tett nekem, alaposabban felkészülhettem mintázásból és rajzolásból, így következő évben bejutottam. Szerencsém volt, mert én még hat évet végeztem, nem sokkal azután négy évre szűkítették le a tanulmányokat. – Mi volt a meghatározó a pályaválasztásában? – Talán az, amikor láttam édesapámat dolgozni. Rájöttem, nagyon kell ismerni azt, akit megformálsz, nagyon el kell mélyülni az illető nagyság szellemi bűvkörében. A Nagyváradon álló Ady-szobor elkészítésekor például egy színész barátja a legkeményebb Ady-verseket szavalta, közben meg a halotti maszkot tartotta, így a fizikai képmásból és a szellemi szférából egyaránt inspirálódhatott, és a kettőből egy új dolog született. – Nagyapja is készített szobrokat… – Valóban, bár vasutas volt, titokban, magának szobrászkodott. Erre sem édesapám, sem én nem jöttünk rá. Apámnak akkor esett le az álla, amikor a fiókjából domborművek kerültek elő Ernst Barlach német expresszionista művész körszobrairól, akinek a munkáit én is nagyon kedveltem. Feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon bennem van-e valami, és kipróbáltam magam. Akkor kezdődött az egész. Édesapám semmit nem mondott erre, azt sem, hogy „segítek neked, gyúrjad”, de azt sem, hogy „ne”. Ebből annyit értettem, hogy érdemes csinálnom. Az alkotás örömteli dolog, ugyanakkor sok vívódással, lemondással jár. Több mint szenvedély, és ő ezt csendben átadta nekem anélkül, hogy nógatott volna. – Kik voltak a mesterei? – Édesapám, emellett az egyetemen Lövith Egon volt a mesterem, akitől ugyancsak sokat tanultam. Bretter György filozófus és Földes László esztéta rakta le azt a szellemi alapot, amiből nagyon sokat építkeztem a későbbiekben. Az első lépéseknél a tanár hatása még nagyon érezhető, az egyéniség, a stílusjegyek később jelennek meg. Ahogy kikerültem az egyetemről, egy Kőrösi Csoma Sándor emlékére rendezett közös kiállításon vettem részt Kovásznán, ahol a szobrom a Lövith Egon munkája mellé került. A nézők meg voltak győződve, hogy mindkét alkotást ugyanaz a kéz készítette. Aztán jött Alexander Archipenko, Henry Moore, az egyiptomiak meg a görögök, és az ő formaviláguk ugyancsak rányomta a bélyegét a stílusomra. – Hol a határ a szobrászatban? – Felvetődhet a kérdés, hogy Auguste Rodin vagy Michelangelo tökéletes szobrai után lehet-e még valamit csinálni. Ahogy a zenében, ugyanúgy a képzőművészetben is végtelen variációs lehetőség adott. A téma örök, ám mindig lesz új megfogalmazás. A művész az általános érzelmet egyedi módon festi, rajzolja vagy mintázza meg. Míg a fényképész az adott pillanatot rögzíti, a szobrász több száz arcot rak egybe. Emiatt, ha élő modellről rajzolok, az első pillanatban nem ismer magára, ami nem csoda, hiszen az elkészült rajz nem fotószerű. Benne van a modell magatartása, belső kisugárzása. Nem naturalista ábrázolásra törekszem, a műalkotás eszmeiséggel telítődik. Emiatt a végeredmény nyilván nem egy hű másolat akkor sem, ha fotóról kell dolgoznom. Ezzel kapcsolatban hadd meséljek el egy történetet. Hétfalu rendelt tőlem egy Luther Márton-szobrot. Kezembe adtak egy festményt, amelyről dolgozzam. Ám azon egy puhány figura volt látható, míg Luther kemény ember volt, és az én dolgom ezt ábrázolni, hozzátenni. A bizottság lefotózta a szobor agyagváltozatát, közben kiöntettem a szobrot, majd hívtak telefonon, hogy az orrától lefelé módosítsam, hiszen nem hasonlít. Azt válaszoltam, egyrészt ki van öntve, másrészt meg amúgy sem változtatnék rajta, hiszen ez az én alkotói szabadságom velejárója. – Hogy került Kézdivásárhelyre? – Apósom sokat járt Háromszékre, hogy a Herbák cipőgyár számára faanyagot szerezzen be. Ő mondta, hogy Kézdivásárhely egy gyönyörű város, és ha egy módom lesz rá, jöjjek ide, hiszen egyetlen szobor van a településen. Ez volt az első jelzés, amely erre irányított. A második az volt, amikor egy bizottság, melynek tagjai között volt a szoborállító Sylvester Lajos és Plugor Sándor, a nagy grafikus, bejött édesapám kolozsvári műtermébe, ahonnan elkérték az Integető lány nevű szobrát Sepsiszentgyörgy számára. Akkor kérdezték meg, mennék-e én is Sepsiszentgyörgyre? Tudtam, hogy közel van Kézdivásárhelyhez, és bár akkora általánossal végeztem, hogy nagyvárosba is mehettem volna, igent mondtam. Aztán Kosztándi Jenő bácsiék megtudták, hogy szobrász érkezik, és a rajziskolában egy szobrászati katedrát létesítettek, így kerültem ide. – Emlékszik még az itt kiállított első szobrára? – Hogyne. A Szacsvay János utca sarkán található, kissé Henry Moore-os, égre néző, fekvő kőfigura, amelyet az 1977-es földrengés környékén készítettem. Aztán, főleg 1989 után, jöttek a többiek. – Meséljen, kérem, a rajziskolás évekről. – 1973-tól tanítottam négy évvel ezelőtti nyugdíjazásomig. Saját felépítésű módszert alkalmaztam, kicsi alkotókat próbáltam nevelni. Az évek során megfigyeltem, mi az, ami a gyerekeknek megy, amit könnyedén végeznek, és annak megfelelően állítottam össze a munkatervet. A hangsúly a fantázián van, az dominál, hiszen amikor alkotunk, a semmiből készítünk valamit. Minden csoportban akadtak tehetséges gyerekek, és feleségemmel együtt büszkék vagyunk azokra az egykori tanítványokra, akik alkotóművészekként befutottak. Ugyanakkor a többiek is fel tudták használni tevékenységi területeiken a rajzolási vagy plasztikai formáló készséget, amelyet a rajzosztályban tanultak. A teljesség igénye nélkül megemlítenék néhány egykori kedves tanítványt: Vargha Mihály, Illés Rudolf szobrászok, Héjja István műépítész, Máthé László festőművész, Sárosi Mátyás, Szabó Kriszta, Martini Yvette, Gábor Beáta, Fésűs Tamás, Héjja Tamás, Borcsa Imola. Azonban nem csak ők tanultak tőlem, visszahatásról is beszélhetünk, hiszen például a Szent György-szobraim sárkányát gyerekmunka inspirálta. Számomra élvezet a gyerekekkel dolgozni, ezért örülök, hogy a Csiszár Dénes Tanműhelyben hetente egyszer taníthatok. Meg kell fogni a kezüket, el kell érni, hogy nyíljanak ki, aztán nem szabad megfékezni őket, szárnyalni kell hagyni a fantáziájukat, nem szabad letompítani a gyermeki észt. – Jelenleg min dolgozik? – Faszobrokon. A tavalyi Famadonnák című kiállítás óta született öt vagy hat újabb szobrom, nagyon szeretek a fával dolgozni. Édesapám figyelmeztetett, hogy minden anyagot próbáljak ki, ne csak eggyel dolgozzam, hiszen abba bele lehet fásulni. Egy törzsből dolgozom, hagyom, amit megenged a fa, csak akkor használok ragasztást, ha valami hiányzik, vagy a fa kilyukad. – Elégedett-e eddigi művészi pályájával? – Valószínűleg minden művész örökké elégedetlen. Ám vannak olyan dolgok az életemben, amelyekről úgy vélem, „jó mulatság, férfimunka volt”. Elégtétel számomra, hogy minden nap elmegyek a szobraim mellett, ezeket karbantartom, ám vannak árnyoldalak is: a „szunnyadó szobraim”, amelyek a műteremben porosodnak, ahelyett, hogy méltó helyükre kerülnének, mint például a Molnár Józsiás vagy az említett Luther, és még sorolhatnám. Legutóbb a Csomópont Egyesület kért fel Jakabos Ödön portréval ellátott emléktáblájának elkészítésére, november 10-én egyéni kiállításom nyílt a brassói Reménység Háza kiállítótermében, és úgy néz ki, nemsokára Kolozsváron lesz egy Szent István-mellszobrom a templom udvarán. Emellett a megújult kézdivásárhelyi jégpálya elé kerül a Jégkorongozóm. Daczó Hodor Barna / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. november 16.Luther asztalánál Arannyal, Szent LászlóvalAzt hiszem, senki (a magukat valamelyes mértékben tájékozottnak tartókról beszélek) nem örül annak, ha műveletlensége letagadhatatlan jeleivel szembesül. Jó, vigasztalhatja magát – egy jó kifogás soha nem rossz –, ma már talán senki sem tudja (ha csak nem egészen kivételes zseni) átfogni az emberi műveltség mérhetetlen mértékű ismereteit. Magam azonban, mi tagadás, valósággal megdöbbentem azon, hogy mindeddig nem is hallottam Luther Márton „asztali beszélgetéseiről”. Ezernyi jelentős (általam, sajnos, el nem olvasott) könyvről legalább hallottam, arról azonban, hogy a reformáció atyja félezer esztendeje türingiai otthonában tanítványai, barátai, hívei társaságában, a felesége, Katherina von Bora előteremtette asztal, vacsora mellett-után a hitélet, a Biblia és az abban felvetett emberi kérdések százait vitatta meg, nem tudtam. (Ezeket a beszélgetéseket – egy részüket legalábbis – az azon résztvevők jegyezték fel és őrizték meg az utókornak.) S ha az eredeti műveket a maiak bizonyára abszolút döntő többsége nem is tudja elolvasni – módja, ideje sincs rá –, egy művész munkája nyomán alkalma van legalább nagyvonalakban és lényegében megismerkedni velük. A Kolozsvári Állami Magyar Színház (maga mondta!) legfiatalabb művésze most Aradra is elhozta ezt a kiváló műsort, miután azt már 66 erdélyi magyar iskolában, meg külföldön is bemutatta. Kedden délután a Jelen Ház nagytermében nt. Baracsi Levente, az est házigazdája, az Arad Belvárosi Református Egyházközség lelkésze vezette fel a műsort, a reformáció 500. évfordulójára és Luther Márton „asztalaira” emlékezve. Aztán a műsor összeállítója és előadója ismertette az előadóest megszületésének előzményeit, és vezette fel a kb. húszperces filmet, amely Arany János születésének 200. évfordulójáról, valamint Szent László királyról (trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulójáról) emlékezik meg. A film Nagyszalontáról (immár nem eredeti, csak újjáépített szülőházától) indul – itt a kalauz a nemrég Aradon is járt, egykori itteni tanár, jeles Arany-kutató Dánielisz Endre), majd Debrecenben, a híres kollégiumban, Ady szerint a kálvinista Rómában (Arany tanulmányainak színhelyén), Nagykőrösön (tanárkodása helyszínén), végül a Budapesti Nemzeti Könyvtárban folytatódik a Toldi estéje eredeti kéziratának megtekintésével. Ennek ötödik énekében szerepel a Szent László-legenda, amely arról szól, hogy több évszázaddal halála után a nagy magyar király, sírjából kikelve hogyan segíti győzelemre a székelyeket a betörő tatárok ellen. Az idei jelentős évfordulók között (néhányat nem is említettem) Marosán Csaba nagyon ügyesen (képileg is dokumentált) összefüggést teremt. Szép munka, gratulálok! A Luther asztalánál c. összeállítás e tekintetben nem illeszkedik a sorba, de abszolúte aktuális, hiszen egy (a kereszténység, az emberi vallás- és kultúrtörténet szempontjából) rendkívüli eseménynek állít emléket, és annak elindítóját emberi, mindenki számára elfogadható közelségbe hozza. Miközben Luther tanítványainak, híveinek a Szentírás értelmét, a hit, család, nő, gyermek és az élet számtalan más vonatkozását magyarázza és értelmezi, többek között ilyeneket mond (feljegyzői szerint): Egyszer egy nemes úrtól megkérdezte a felesége, hogy szereti-e. Az pedig így felelt: „Úgy szeretlek, mint egy jó szarást”. Ettől megharagudott az asszony. Egy idő múlva a nemesember lóra ültette az asszonyt, és arra kényszerítette, hogy egy egész nyári napon át mögötte lovagoljon, és nem engedte leszállni, hogy elvégezhesse szükségét. Végül az asszony így szólt hozzá: Kedves tekintetes uram, szeret engem épp eléggé, csak ennél jobban ne szeressen!” Ez, meg a hasonlók, szerintem, valóban szeretni és tisztelni való Martin Lutherben (Mártonban). Egy ember arcát mutatja. Aki akár szent is lehetett volna, ha megmarad a régi hitben, és nem válik a reformáció atyjává. Jámbor Gyula / Nyugati Jelen (Arad) 2017. november 21.Tőkés László: „Protestálni” kell az Isten hatalmát megrabló földi hatalmasságok ellenAz Isten iránti engedelmesség és lelkiismeretünk szava elől nem szabad kitérnünk, hanem hitünk megvallásával és következményeinek vállalásával kell „protestálnunk” a gonosz, az Isten hatalmát megrabló földi hatalmasságok ellen – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő Brüsszelben kedden. Tőkés László a magyar reformáció 500. évfordulója tiszteletére az Európai Parlamentben rendezett konferencián hangsúlyozta, a Földet fenyegető jelenkori veszélyek és kihívások közepette, az újabbkori hatalmi koncentráció, a tovább élő kommunizmus és az új totális és globális fenyegetettségek, valamint a mostani évszázadban is tovább folytatódó világnézeti, ideológiai, vallási és háborús konfrontációk körülményei között tanulsággal kell visszatekinteni Luther Márton és reformátortársai példájára. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a reformáció által elindított azon változásokra is figyelni kell, amelyek forradalmi módon alakították át Európa vallási, szellemi, társadalmi és politikai arculatát, hosszú távon kihatással az egész földrész fejlődésére egészen a jelenkorig. Az Európai Unió polgárai, nemzetei és egyházai az európai kontinens jelenkori identitásvesztésének körülményei között különleges felelősséggel tartoznak a közös keresztény és protestáns örökség megőrzésében – húzta alá a képviselő. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke előadásában hangsúlyozta, az igazságot fel kell vállalni épp úgy ma is, ahogy 500 évvel ezelőtt. „Nevükön kell nevezni a dolgokat” – mondta. Noha az igazság felvállalása kockázatos lehet, de erőt ad annak, aki felvállalja – tette hozzá. Kiemelte, a politikának is folyamatos megújulásra van szüksége, ahogy mindennapos megtérésre az egyes embernek. A reformáció nem lázadás volt a fennálló egyházi és politikai rendszerrel szemben, hanem ellenőrzött megújulási folyamat elindítása, amelynek központjában a Szentírás, Isten igéje állt. Ezért fontos szem előtt tartani, hogy milyen nézőpontból tekintünk a megújulásra, a reformáció ugyanis nem megosztotta az egyházat, hanem megújította egész Európát – hangsúlyozta. A reformáció arra mutatott rá, hogy a megújulás lelki és szellemi természetű folyamat. Ha a trianoni diktátum eredményeképpen létrejött megosztottságban létező magyarság a lelki és szellemi megújulást nem tudja átélni, akkor rossz kimenetelű jövő vár rá. Lelki és szellemi megújulás a kulcsa tehát a magyarság és Európa megmaradásának – húzta alá Németh Zsolt. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa a konferencián elmondta, a reformáció nemzetformáló és nemzetmegtartó erő volt, amikor a külső és belső politika hatására három részre szakadt az ország. Vigasztalás volt, amikor mind gazdaságilag, mind társadalmilag kilátástalan volt a magyarság helyzete. Nyelvteremtő, és újjáteremtő, amikor megszületett az első teljes magyar nyelvű Biblia. Kultúrateremtő, amikor a reformáció irodalmával megszólaltatta a magyar nyelv gazdag lehetőségeit. A 21. század keresztényüldöző világában közös felelősség az egységért való munkálkodás, az élet, a hit, a kultúra védelme, példát mutatva az alkotórészeire hulló, én központúvá váló világnak – húzta alá a miniszteri biztos. Hermann János, a Partiumi Keresztény Egyetem professzora előadásában hangsúlyozta, a reformáció évfordulóján fontos tudni, hogy mi „történik a végeken”. „Törekedni kell arra, hogy a vallásszabadság és a tolerancia fontosságára figyelmeztessük a világot és arra, hogy odafigyeljünk a diaszpórára és az őshonos kisebbségek sorsára” – hangsúlyozta a professzor. MTI; magyaridok.hu 2017. november 22.Tőkés László: tiltakozni kellAz Isten iránti engedelmesség és lelkiismeretünk szava elől nem szabad kitérnünk, hanem hitünk megvallásával és következményeinek vállalásával kell „protestálnunk” a gonosz, az Isten hatalmát megrabló földi hatalmasságok ellen – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő Brüsszelben tegnap. Tőkés a magyar reformáció 500. évfordulója tiszteletére az Európai Parlamentben rendezett konferencián hangsúlyozta, a földet fenyegető jelenkori veszélyek és kihívások közepette, az újabb kori hatalmi koncentráció, a tovább élő kommunizmus és az új totális és globális fenyegetettségek, valamint a mostani évszázadban is tovább folytatódó világnézeti, ideológiai, vallási és háborús konfrontációk körülményei között tanulsággal kell visszatekinteni Luther Márton és reformátortársai példájára. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 22.Ahol az iskola közel van a templomhoz...Szombaton 24 tanintézmény diákjainak részvételével tartottak egyháztörténeti vetélkedőt a marossárpataki Adorjáni Károly Általános Iskolában. Az ismeretek felmérése mellett, a szervezők színes és változatos programról gondoskodtak, hogy az esemény felejthetetlen emlék maradjon a résztvevők számára. A reggeli gyülekező a marossárpataki iskola információs és dokumentációs termében volt, ahol teával és friss kaláccsal fogadták a tanulókat, pedagógusokat, lelkészeket. Később a református templomba vonultak át a csoportok, ahol Bíró János pókakeresztúri lelkipásztor, a Görgényi Egyházmegye katekétikai előadója tartott nyitóáhítatot. A vetélkedő főszervezője, Fazakas Imola marossárpataki vallástanár egy igeverssel köszöntötte a vendégeket: „Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban” (2 Pét 3, 18), majd ismertette a vetélkedő mozzanatait. Hárompróbás megmérettetés Az iskola épületében megtartott vetélkedő feladatainak megoldására két óra állt rendelkezésre. A csoportok egyháztörténeti tudásának felmérése három részből állt. A zenei résznél a csoportok azt a feladatot kapták, hogy az Erős várunk nékünk az Isten kezdetű zsoltárt elénekeljék. Rend Tamás zenetanár véleménye szerint nagyon sok ügyes, jó hangú tanulót hallottak énekelni, nehéz volt különbséget tenni közöttük az értékelésnél. Az elméleti résznél Luther Márton és Kálvin János reformátorok életével és munkásságával kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk a résztvevőknek. „Változatos, sokrétű feladatokat kellett megoldaniuk a tanulóknak: időrendi sorrendbe tenni eseményeket, kiegészíteni mondatokat, megtalálni a kakukktojást és egyebeket. Itt hasznosnak bizonyult a csoportmunka, egymást kiegészítették, segítették a csapatok tagjai” – nyilatkozta Fazakas Imola. A harmadik próba kreatív feladat volt: egy reformációval, református egyházzal kapcsolatos jelmondattal vagy jelképpel díszített reformációs zászlót kellett készítsenek a résztvevők papírból. Ötletes, tartalmas munkák születtek, itt is több csapat kapott maximális pontszámot. A versenyt követően szeretetvendégségre került sor az iskola sportcsarnokában, a református nőszövetség tagjai ízletes, meleg fánkot hoztak, de szendvicsből és teából is bőven jutott mindenkinek. A napi program következő mozzanata a történelmi szoborpark meglátogatása volt, ahol Berekméri Edmond pedagógus beszélt a szoborpark megvalósításának, elkészülésének részleteiről, az itt látható alkotásokról, illetve a település nevezetesebb épületeiről, műemlékeiről (Teleki-kasély, Teleki-kripta). Kézműves-foglalkozás, Sófár-koncert A délután négy helyi pedagógus irányításával kézműves-foglalkozásokkal kezdődött. Szalvétatechnikával ceruzatartók készültek, illetve irisztechnikával, papírhajtogatással szíveket alkottak a tanulók a kézműves-tevékenységek műhelyében. Ezt követően a Sófár ifjúsági keresztyén zenekar koncertjére került sor a református templomban. A csoportvezető Banga Gáspár Attila (a Szászrégeni Református Egyházközség kántora) érdeklődésünkre elmondta, hogy zenekarukkal 2008-ban kezdték el nem hagyományos stílusú zenével dicsérni Istent. „A sófár a Biblia legrégebbi hangszere, ezért választottuk zenekarunknak ezt a nevet. Erdély számos településén felléptünk már, s külföldön is énekeltünk. Csapatunk tagjai az évek során változtak, ez a harmadik generáció. A mai koncerten Banga Virág Sára, Banga Dávid Krisztián, Silló Beatrix, Banga Dániel Gábor, Nagy Attila, Banga Márta és jómagam zenéltünk, énekeltünk” – mondta a zenekarvezető. A paniti csapat végzett az élen Az eredményhirdetést mindenki nagy izgalommal, kíváncsisággal várta. Az értékelőbizottságban lelkészek és tanárok vettek részt. A legtöbb pontot a mezőpaniti Kádár Márton Általános Iskola csapata (Mátyus Evelyn, Kovács Dorottya, Sikó Beáta) gyűjtötte, akiket Nagy Ilona vallástanár készített fel a versenyre. A második helyen a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskola tanulói (Bálint Izabella, Szövérfi Kinga Boglárka, Nagy András) végeztek, akiket Bodó Irén-Edith vallástanár készített fel és kísért el a vetélkedőre. Harmadikok lettek a marosvásárhelyi Dr. Bernády György Általános Iskola diákjai (Barabás Hanga Abigél, Nagy Zsuzsa, Simon Csenge Alexandra, felkészítő tanár Simon Imola). További hét csapat kapott dicséretet, minden résztvevő ajándékot és emléklapot kapott. A záróáhítaton Stupár Károly helyi református lelkipásztor imádkozott a résztvevőkért. A versenyről Mózes Sándor marossárpataki iskolaigazgatót is megkérdeztük, aki külön kiemelte a tanulók alapos egyháztörténeti ismereteit. „Isten segedelmével tartalmas napot tudunk magunk mögött, jól megtervezett programsorozattal. Elismerés és köszönet a szervezőbizottságnak, a környékbeli lelkészeknek, a helyi nőszövetségnek, a kisegítő személyzetnek, s gratuláció és dicséret a részt vevő diákoknak, felkészítő tanároknak. Nálunk az iskola közel van a templomhoz, és az önkormányzati épület sincs távol. Szoros együttműködés jellemzi ezeket az intézményeket, érezzük a lelki közelséget, s azt hiszem, ennek köszönhetően minden téren eredményes munkáról beszélhetünk” – nyilatkozta az intézményvezető. Az egyháztörténeti vetélkedő támogatói az Erdélyi Református Egyházkerület, a Görgényi Egyházmegye, a marossárpataki, tekei és beresztelki egyházközségek, valamint a marossárpataki iskola volt. Berekméri Edmond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 8.Tisztelgés az 500 éves reformáció előtt NagyváradonA reformáció 500. évében könyvbemutatóval egybekötött emléktábla-avatást tartottak a Partiumi Keresztény Egyetemen, december 7-én. A rendezvény első felében reformációi emlékülésre került sor az egyetemi székházként szolgáló nagyváradi református palota ezúttal szűkösnek bizonyult Bartók-termében. Köszöntést Török Sándor egyházkerületi presbiteri főjegyző, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke mondott. Megnyitóbeszédében Pálfi József teológiaprofesszor, a PKE rektora a reformáció sokrétű hatását és „gazdagságát” méltatva kitért annak régióbeli meggyökeresedésére, majd 1557-es nagyváradi „győzelmére”. Hermán M. János teológiaprofesszor, egyháztörténész Tőkés László EP-képviselőnek, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspökének erre az alkalomra kiadott, Kálvin és a kálvinizmus Erdélyben című kötetét mutatta be, főként az 1980-as évek elején írott traktátus létrejöttének körülményeit, a korabeli viszonyokat és a szerző bátorságát ecsetelve. Méltatta az először németül, egy egyházi lapban, majd pedig egy magyarországi teológiai szemlében megjelent, szűk körben ismert dolgozatot, amely áttörte az ateista-kommunista diktatúra falait. A kis kötet szerkesztője, Bereczki András nyugalmazott paptamási lelkipásztor örömét fejezte ki, hogy Tőkés László egyháztörténeti írása végre könyv formájában is megjelent azt követően, hogy egy részletét már közzétette az általa éveken át szerkesztett Királyhágómelléki Református Kalendáriumban. Megosztotta a hallgatósággal jelent értékelő, jövőt fürkésző gondolatait is, egyházi, oktatási, ifjúsággondozási vonatkozásban. Vitéz Ferenc debreceni író, szerkesztő, egyetemi oktató egyebek mellett így méltatta a szerzőt és művét: „A tömörség és lényegre törő fogalmazás mellett szövege adatokban gazdag, informatív, egyszerre élményszerű és szakszerű – s a számos adat ellenére egyéni hangnemben született a dolgozat. Tehát a szó legnemesebb értelmében vett tudományos publicisztikának tekinthető e kis könyv. Az írott retorikai remekmű az élőbeszéd erejével hat, és a reformkori retorikai hagyományokat ugyanúgy követi, mint az értekező röpirat-irodalom tradícióját. Az etikai alapokból táguló szellemi perspektíva mellett a történelmi és művelődéstörténeti, az ideológiai és teológiai, egyháztörténeti és filozófiai, illetve filozofikus társadalomtörténeti kontextus adja meg azt a finom keretet, amelybe mondanivalóját, üzenetét helyezi a szerző.” Tőkés László elsősorban a szerzői intenciókra rávilágítva mondotta, hogy traktátusa (újra)közlésével a félezer éves reformációnak kívánt adózni, majd egyéb teológiai vonatkozású munkáiról, írásairól, terveiről is szólt. Sajnos a politikai és közéleti szerepvállalásai okán kénytelen-kelletlen háttérbe szorult a studírozás iránti igénye, noha ez mindvégig munkált benne az évek során – vallotta be a püspök. Különösképpen a reformátoroknak a mindenkori hatalomhoz való viszonyulása, egyén–közösség–főség viszonyrendszere áll a tudományos érdeklődése homlokterében. Záró gondolatként a reformáció egyik nagy jótéteményét domborította ki, mégpedig annak nemzetformáló, a nemzeti öntudatosodást és megmaradást, valamint a magyar nyelv és kultúra fejlődését elősegítő szerepét. A könyvbemutatót követően a palota belső udvarában, az ún. partiumi panteonban leleplezték a reformációi jubileumi emléktáblát, Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművész alkotását, amely a Kálvin János születésének 500. és halálának 450. évfordulóján felavatott emlékjel mellé került. Avatóbeszédében Vitéz Ferenc, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatója a reformáció és az alkotóművészet gyümölcsöző kapcsolatáról is szólt, majd a szobrász személye és munkássága jó ismerőjeként méltatta az új emlékjelet, elmondva: ugyanezen a helyen, „ebben az egyszerre emberi és szakrális udvarban” látható Kurucz Imrének műve Kazinczy Ferencről, van itt Trianon-emléktáblája, Liszt-, Kodály- és Erkel-domborműve. A méltató az emléktábla figurális része, azaz a wittenbergi vártemplom és Luther Márton ábrázolása kapcsán elmondta: „Két jellemző megoldásra hívnám fel csak a figyelmet: a vártemplom tornyára, illetve Luther tekintetére. Az első reformátor szeme egyszerre kritikus, bölcs, és szinte a prófétai küldetéssel egybehangzó kételkedést legyőző, törhetetlen hitet sugározza. A templom és a torony pedig a hit erős bástyája, míg szimbolikus elem is: összeköti az eget a földdel. Lutherrel indult el az a folyamat, mely során a templom földi trón helyett ismét az égi trónus helye lehetett.” A portrédomborműves emléktáblát Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke és Pálfi József rektor leplezték le. A Partiumi Keresztény Egyetem kórusa mindkét helyszínen énekszóval szolgált, mégpedig zeneszakos hallgatók vezényletével. tokeslaszlo.eu/cikk 2017. december 11.Válságos időkben írt tanulmányt mutattak beTőkés László Kálvin és a kálvinizmus Erdélyben című könyvét mutatták be csütörtök délután a Tisztelgés az 500 éves reformáció előtt című rendezvényen, majd Luther Márton-emléktáblát avattak fel a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán. A rendezvény a Partiumi Keresztény Egyetem énekkarának műsorával kezdődött el, a fiatalok Tóth Árpád Csillagoknak teremtője című énekét adták elő, Szopos Zoltán harmadéves egyetemi hallgató vezényletével. A könyvbemutató végén az Eperjesi Graduálból adott elő a kórus két karácsonyi éneket Antal Zsuzsa harmadéves zene szakos hallgató vezetésével, végül pedig, az emléktábla avatás végén Claude Goudimel 137. Zsoltára hangzott el. Török Sándor egyházkerületi presbiteri főjegyző méltatta az először a nyolcvanas években napvilágot látott nyomtatványt. A könyv abban az időszakban jelent meg, amikor a vallás és a magyar történelem egyaránt tiltott téma volt. Tőkés László karizmatikus jelleme kellemetlenné vált egyházi és világi körökben, bűnnek számított éreztetni az igazságot és a református egyház vezetése is beállt abba a sorba „ahol Istennek már kevés hely maradt”. A presbiteri főjegyző arra is kitért: ma is gondok vannak Európában a keresztény látásmóddal, a liberalizmus, ultraliberalizmus erőszakos, diktatórikus jellegénél fogva egyre inkább a kommunizmushoz válik hasonlóvá. Az emlékezés Pálfi József rektor, teológiaprofesszor megnyitóbeszédében az emlékezés pótolhatatlan mivoltát hangsúlyozta ki – a felejtés felbecsűlhtetelen károkat okoz, mondta el, s egyaránt érint egyént, családot, egyházi közösséget, népet. A 2017-es év Szent László, Arany János, végül pedig a reformáció üzenetét közvetíti, bár utóbbi rendkívüli gazdagságának csak egy részét sikerült kiemelni. Váradnak méltán van joga emlékezni Kálvinra, mint forrásra, melyből meríthetünk, s mint útra, melyen haladhatunk – hiszen ez a város egyike azon központoknak, ahol a reformáció hamar megtalálta a helyét. Megemlítette Czeglédi György nagyváradi reformátort és elmondta, hogy a kálvini tanok 1557-től megtalálták itt helyüket, majd 1784-ben újra lehetett szervezni a református egyházat, építeni a korábbi alapokra. Dr. Hermán M. János teológiai professzor, egyháztörténész méltatta a könyvet, mely 1985 sötétségében született, akkor, amikor Tőkés Lászlót üldözték, s munkanélküliként egy olyan státusba került, ahonnan „agyonüthették”. Ebben az időszakban jelent meg Sütő András Csillag a máglyán, s Egy lócsiszár virágvasárnapja című írása, az értelmiségiek áthallások során mondták ki azt, amit másképp nem lehetett. Zajlott a falurombolás, csalánkompótot árultak az üzletekben, nem volt só, gyufa, gyertya – ekkor írta Tőkés László dolgozatát, édesapja segítségével, a legkiválóbb művekből kiindulva. Egy olyan periódusban, amikor a hatalom nem viselte el, hogy Kálvinra emlékezzenek, Tőkés László publikálta is írását. A tanulmány nem kevesebb, mint 28 pont során lépi át a tiltások határát, mégsem követte megtorlás, „angyalok légiói őrizték meg”. Pedig Kálvint olvasni nem volt ajánlott, hiszen saját bűntetteire emlékeztette a rendszert – azt a rendszert, mely el akarta feledtetni, hogy az embernek lelke van és Isten színe előtt kell megjelennie. A könyv tömören, „miniatűr módon” érzékelteti, mi a fontos Erdélyben és a magyarság megtartásában, Kálvin tanítása elegendő ahhoz, hogy megmaradjunk a „keskeny úton”. A jövendő Bereczki András nyugalmazott lelkipásztor, a kiadvány szerkesztője a „jövőre való emlékezés” szerepéről szólt, méltatva a tömör, egységes, átfogó munkát, s egyúttal felvetve a kérdést: vajon mi lesz az elkövetkezendő ötszáz évben? Vajon lenne-e magyarság, ha nem lett volna Kálvin, s vajon lehet-e magyarság az elkövetkezendőkben, ha nem lesz magyar kálvinizmus. Kihangsúlyozta a kálvinizmus nemzetmegtartó szerepét, kitért a felekezeti oktatás fontosságára és a tömeges bevándorlás által okozott gondokra is – mint mondta, felmerül, hogy miként lesz ebből jövendő, azonban Isten gondolatai mások, mint a mi gondolataink, s Isten a történelem ura – török hódoltság is volt, szocializmus is volt, de mindebből kiút is adódott. Válságos idők… Dr. Vitéz Ferenc író, szerkesztő elmondta: Tőkés László könyve lényegre törő, megfellebbezhetetlen, tömör állításai szentenciákként hatnak, egyúttal a kötet a múltból a jelennek szóló üzenet, mely felhívja a figyelmet a kisebbségi lét missziójára. Végül maga a szerző szólt az írásról, melyet traktátusnak nevezett – mivel könyvnek rövid, tanulmánynak viszont hosszú. Szükségét érezte, hogy ezzel adózzon a reformáció 500 éves évfordulójának, s hálaáldozatként teszi le az olvasó asztalára. Érdekes körülmények között, válságos időben született, abban az időszakban, amikor kiátkozták az egyházból, elvették palástját, kiközösítették. Kétségbeesett helyzetében nekiállt dolgozni, több dolgozatot írt, az egyik a kálvinizmus és a románság XVI, XVII századi kapcsolatát elemezte,válaszként egy dolgozatra, melyben a román egyházaknak a helyzeetéről a horthysta üldöztetés idején írt a szerző, „bicskanyitogató” módon. A jelen tanulmányt édesapja indíttatására írta, aki nyugati kapcsolatai révén kapott megrendelést rá. Németül is megjelent, s nagy meglepetésére a budapesti Teológiai Szemle is lehozta. Mint hozzátette, mindig is nagyon szeretett volna tudós teológus, vagy egyháztörténész lenni, de az élet nem engedte meg… Kihangsúlyozta: a reformáció mindig erőt adott a szembeszálláshoz a hatalommal, az erőszakkal, minden korban meg kell harcolni ezt a harcot. Végül szólt az erdélyi reformációnak arról a sajátosságáról, hogy hozzájárul a erdélyi népek öntudatosodásához. Kiemelte a tordai vallásbéke szerepét is abban, hogy a különböző hitvallások békésen léteznek egymás mellett. Ez a fajta egyházi együttélés szolgálhatja leginkább nemzetünk javát, „így kell nekünk egymást erősítve és kiegészítve élnünk”… A tanulmányt minden jelenlévő kézhez kapta, s mint megtudtuk, az elkövetkezendőkben különböző eseményeken, illetve Tőkés László EP-képviselői irodájában lehet majd hozzájutni. Táblaavatás A könyvbemutatót követően a Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarán Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművész Luther Mártonról készült alkotását avatták fel. Vitéz Ferenc avatóbeszéde során kiemelte a reformáció alaptanítását, melynek köszönhetően megújult az egyház, s egyúttal arra is kitért: Kálvin szerint a művészet is a Szentlélek ajándéka. Kuruc Imre is szólt az egybegyűltekhez – taglalta a dombormű szimbolisztikáját, s szólt a korábbi alkotásairól is. Mint elhangzott, ez a hatodik műve itt, s az elkövetkezendőkben a tordai vallásbéke 450.évfordulója alkalmából egy újabb alkotása gazdagítja majd e belső teret. Végül Tőkés László és Pálfi József leplezték le az emlékjelet, mely a Kálvin Jánost ábrázoló dombormű mellett kapott helyet. Neumann Andrea / erdon.ro lapozás: 1-30 | 31-50
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
